2011. december 14., szerda

Karácsonyi Angyalok járják Majsát


Kik lehetnek vajon a “Karácsonyi Angyalok”? Talán valaki tudja, ahol már jártak esetleg, mi biztos nem. Csak annyit tudunk róluk, hogy hétköznapi, egyszerű emberek, akik rendkívül szomorúak amiatt, amit maguk körül látnak. Látják a gondterhelt embereket, akik elbizonytalanodva várják a karácsonyt: marad-e ajándékra?
Van, ahol talán igen, és van, ahol egyáltalán nem. Bármennyire is, mondják, hogy nem az ajándék a fontos, azt is tudják, hogy a gyerekek lelkük mélyén reménykednek, talán mégis hoz a Jézuska valami apróságot. Az sem baj, ha nem azt, amiről álmodoznak, csak valamit hozzon, legyen ünnep, érezzék, hogy apu és anyu itt van, szeret.

A „Karácsonyi Angyalok” biztosak benne, hogy a szülők többsége nem „kér”, mert megszokta, hogy csak magukra számíthatnak. Abban is biztosak, ha “kapnak”, hálásak és megköszönnék, de a „Karácsonyi Angyalok” törvénye szerint erre nincs mód: ”Ügyeljetek, hogy a jót ne az emberek szeme láttára tegyétek, azért, hogy lássanak benneteket. Így semmi jutalom nem vár rátok mennyei Atyátoknál. Amikor tehát alamizsnát adsz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógában és az utcán, hogy dicsérjék őket az emberek! Bizony mondom nektek, megkapták jutalmukat. Te úgy adj alamizsnát, hogy ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb. Így alamizsnád titokban marad, és Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz.”(Mt 6,1-4)

A “Karácsonyi Angyalok” az elmúlt hetek óta járják a várost, és járni fogják még karácsony estéig. Lehet, hogy többen is találkozni fognak velük, de ne “lássák” őket: nincs rangjuk, státuszuk, nem politikusok vagy intézményi “dolgozók”, hanem csak egyszerű emberek, akik jót akarnak.

Olvasónktól kaptuk. Köszönjük! 

 .

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése