2009. december 15., kedd

Élt 49 évet



Elmondása szerint nem kellett senkinek… Édesanyja elutasította, édesapja nem fogadta el. Féltestvérével nem tarthatta a kapcsolatot.
Sokat csalódott, többször próbálta itt hagyni ezt a boldogtalan világot – sikertelenül.
Vallásos volt, szeretett volna szerzetesi közösségben élni… Nem tehette…
Nem érezte jól magát ott, ahol kénytelen volt élni, egy szakosított otthonban. Segítséget kért, tőlem… Biztattam, forduljon bátran azokhoz, akik orvosolhatják problémáját. S ahogyan megtanultam az élettől: hogyha valamitől tartasz, vagy nem érzed jól magad, ne halogasd a cselekvést… Ezt tanácsoltam neki is. Így is tett: felállt a lakógyűlésen, bemutatkozott, röviden és összeszedetten elmondta a gondját, felvázolva egy mondatban az addigi nehézségeinek vélt okát és a megoldásra tett javaslatát, kérés formájában. Egy egészen egyszerű kérés: szeretne visszakerülni korábbi lakóközösségébe, egy másik osztályra.
A válasz nem várat magára… nem lehetséges a helycsere, mert a törvény betegség-csoportonként elkülönített lakóegységeket ír elő… és ő a betegségének megfelelő módon nyert elhelyezést.
A felelet jogszerű, szakszerű, de mégsem adekvát (megfelelő). Hiányzik belőle a segítőszándék, a sokat emlegetett személyre szóló bánásmód. Nem a jóindulat, hanem az a pici többlet, ami az emberért übereli a törvényt. A törvény van az emberért, nem az ember a törvényért. Ha egy embert megmenthetünk, - úgy, hogy másoknak nem okozunk kárt, vagy hátrányt ezzel, - akkor meg kell tennünk. Emlékszem, hajléktalanellátó intézménybe minden télen nyitottunk az orvosi rendelő várójában krízis menhelyet, mert életeket kellett menteni a fagyhaláltól. A már akkor is nagyon szigorú ÁNTSZ előírásokat mindenben megszegtük – minisztériumi engedéllyel -, mert az élet mentése minden egyéb törvény fölött áll.
Fejemet lehajtva szégyenkeztem, hogyan is biztathattam?! Annyira sajnáltam, hogy ilyen választ kapott… újabb elutasítás…
Másnap örültem, hogy eljött bibliaórára, ahol arról is beszéltem, hogy aki úgy érzi, hogy nem kap számára megfelelő segítséget, ne adja fel a reményt, tartson ki… Ránéztem, és bólintott… Reméltem túl tud lépni ezen is… megnyugodtam egy kicsit.
Három nap múlva – esélyt sem adva a túlélésre – tíz emelet magosból leugrott, azonnal szörnyethalt.

Temetését nem vállalták a hozzátartozó örökösök… Hiába volt megtakarított vagyona, csak egy köztemetésre futotta, még a papot sem tudtuk kifizetni. Kérésemre méltányosságból, katolikus szertartás szerint búcsúztattuk. A család nem volt jelen, az intézetből álltunk néhányan a sír mellett. A végén vettük észre, hogy néhány méterrel távolabb, mögöttünk állt egy idősebb férfi, kis koszorúval a kezében. Talán az édesapja…

Szeretett tanáromtól, Gyökössy Bandi bácsitól tanultam: "Minden áldozatot meg kell hozni az emberért, kivéve egyet, az emberáldozatot!" Meg kellene érteni mindenkinek…



51 megjegyzés:

  1. Szomorú, hogy ilyen előfordulhat, amikor a személyi és emberi jogoat hangoztatnak, hangoztatunk mindenhol.
    Azt tanultuk, hogy az ember érték, de mikor, és ki mondja meg, hogy mekkora? És vajon tudjuk, hogy mit vesztettünk el?
    És a hozzátartozó tudja mit vesztett?
    A lelkiismeretével hogy számol el?
    Az elutasító, A problémát orosolni hivatottak vajon éreztek valamit, vagy elgondolkodtak azon hogyha akkor mást mondtak volna vagy tettek volna valamit, csak egy keveset is akkor mindez nem történik meg?
    Szerintem elfásultak és ez azt is jelenti egyben hogy elembertelenedtek, ami a segítő szakmában nem megengedhető.
    Örülök, hogy vagy, és vagy olyan bátor hogy minderről írni mersz.
    Sok kitartást kívánok a munkádhoz!!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  2. Max egyetértek veled Igen ha akkor mást tettünk volna vagy mást mondunk de a kitünő dolgozó(lsd aranygyürű tulajdonos nem birálja felül az ápolót akkor mindez nem igy történik)Ha az ápoló jelzi ennek az embernek nem eltávra hanem orvosra van szüksége hisz téveszméi vannak,és aki beképzeli magának megérdemli a gyürüt ezt felülbirálja ugymond menjen a p...ba engedjétek el! Ekkor mit tehet a dolgozó??? semmit.!!!Engedelmeskedik és amikor a baj megtörténik bántja a lelkiismeret mert nem tehette azt amit szeretett volna mert a hirhedt rokon felülbirálta és tudjuk felesleges velük szembeszállni.Sajnos a dolgozókat nem a szakmai tudásuk szerint hanem a rokoni, baráti szálak szerint ismerik el.Azt taposnak el akit épp kinéztek maguknak aki mer szólni vagy hangoztatja az álláspontját.
    Sajnos manapság azt az időt éljük a szánkat befogni mert kell a munkahely.Mikor jön el az az idő amikor mindenki egyként összefog és kimondja a véleményét mert nem jár érte megtorlás??? Nem látom azt az időt tul nagy a hatalma az illetékesnek!!!!!!!!!!!!! Pardon és a klánjának!!!!!!!!!!
    Kivánok a munkádhoz sok szerencsét érj el sikereket habár nem fog teljesülni egyhamar mert farkasok a vezetőid és egyedi törvények uralkodnak!!!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  3. Mindannyiótoknak maximálisan igaza van. Hogy a kérdésekre megtaláljuk a választ, hogy mikor jön el az idő mikor egyként összefogunk és kimondjuk a véleményünk?! Azt hiszem kezdhetnénk azzal, amikor egy blog-ban merünk konkrétumokat írni, ilyet példáúl hogy az előttem említett aranygyűrűs vezető rokon az intézet 9-es osztályának főnővére, aki már-már achilles-i magaslatokba emeli magát. De mint tudjuk neki is volt gyenge pontja...!:)

    VálaszTörlés
  4. Nem kéne nekünk bent összefutni és jeszoval a másik tudomására hozni összetartunk????Van ezeknek a fejükön épp elég baj majd menekülnek a hajóról a rokonok.Nem veszik észre valami nem ok egymás után jönnek a bajok elő? Tanult emberek beláthaták nem a hatalom gyakorlásáért vannak ott hanem hogy szakmailag jól vezessék a munkát.Pszihésen lelki terrort alkalmaznak és büszkék is magukra ha célba ért a dolgozót megfélemlitették.Ez az amihez totálisan értenek.Olyan ez az egész mintha kegyetlen magán szoc.otthonba dolgoznánk.Pedig állami!!!!!!

    VálaszTörlés
  5. Lekell nyomoznom az itt tartozkodó 3. személyt vagy ir valami bejegyzést amivel igazolja nem rokon és nem is tartozik a klánba?

    VálaszTörlés
  6. Jelen vagyok.

    Protest

    VálaszTörlés
  7. Köszönjük, melletted vagyunk:)

    VálaszTörlés
  8. Köszönjük jó olvasni a blogodat csupa igazság van benne nem tudom a vezetők olvassák e? és magukba szállnak e? vagy talán előjön a lelkiismeretük ami nincs.Terjesztjük a blogodat a megbizható emberek közt tudják meg van aki harcol értünk és az igazságért.

    VálaszTörlés
  9. Egyébként bocs , hogy késtünk kicsit az istentiszteletről ma, de ennek ellenére gördülékeny volt az érkezésünk.:)

    VálaszTörlés
  10. Köszönjük a lelki támogatást és a megerősítést!

    VálaszTörlés
  11. Tegnap megkérdeztem Tőled hogy vagy az én vagyok az az a másik

    VálaszTörlés
  12. Hirtelen nem tudom visszaidézni, egész nap lótottam, futottam...

    VálaszTörlés
  13. Ez nem semmi hol a bubánatvölgyébe dolgoztok ti?

    VálaszTörlés
  14. Egy bentlakásos pszichiátriai otthonba. Nincs könnyű helyzetünk, de nem a lakók miatt..

    VálaszTörlés
  15. Majdnem ott, csak völgy helyett alföld van.:)

    VálaszTörlés
  16. Látom tegnap óta gyarapodtunk plussz egy fővel, reméljük a rajongó tábor növekszik?!

    VálaszTörlés
  17. Toborozunk rendesen ez itt az intezet legjavának oldala csak megbizható emberek jelenléte kivánatos. A nyalisok ha olvassák szégyeljék el magukat és szálljanak magukba.

    VálaszTörlés
  18. Perennis Te is ott dolgozól?:) Csak egy kérdés volt, nem muszáj válaszolni.:)

    VálaszTörlés
  19. Nem lenne megoldás egy az intézettől anyagiakban és vezetésben teljesen független, de ott ténykedő közalkalmazotti tanács vagy ha úgy tetszik szakszervezeti képviselők?

    VálaszTörlés
  20. Hol lehet előterjeszteni??? Jó ötlet

    VálaszTörlés
  21. De igen. jó ötlet, ha független lehetne... Másról nem tudok, aki fel tudja vállalni.

    VálaszTörlés
  22. Majd utánanézek, de biztos van rá mód, csak akarni kell...és nem csak nekem persze:)

    VálaszTörlés
  23. Mármint a szembeszállásra gondolsz a vezetőséggel?

    VálaszTörlés
  24. Jó pihenést mindenkinek!

    VálaszTörlés
  25. Nyugodalmast mindenkinek

    VálaszTörlés
  26. Szívesen látunk mindenkit, fórumunkon is!

    http://felelet.net/forum

    :)

    VálaszTörlés
  27. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  28. Moderálva:

    Névtelen írta...

    A második hozzászolónak aki 2010.január.17.7.54
    Nem tudom miért tetted és ki? De én szívom helyetted! .Akkor én dolgoztam, az egy dolog igaz amit feltettél de nem én voltam. Meséltem a kollegáknak mi történt nem tudom melykötök kapott rajta és felrakta ide ugy mintha én tettem volna.Most aztán rajtam csattan az ostor és valahol napok óta sejtettem a főnövér célzásait de nem mertem volna gondolni komolyan rólam feltételezi ezt a cikket.Na igen,nem tehetett mást mert én dolgoztam azon a napon.Szégyelje magát az illető és álljon elő és vállalja a cikk blogon való megjelenését Ő követte el.

    VálaszTörlés
  29. Szabados Józsefné2010. február 18. 14:37

    Nagyon kérem a moderátort ne vegye ki a nevemet ezt én vállalom.Szabados Józsefné a 9-es osztály dolgozója.(Nem tudom,hogy meddig.)

    VálaszTörlés
  30. Na kezdődik a megtorlás ( ugyis követ el hibát)Betartják a szavukat

    VálaszTörlés
  31. Kedves Vera!
    Isten megáldjon!

    VálaszTörlés
  32. Ne aggódj Vera melletted vagyunk!Pont a kilences főnövére akar megtorolni, inkább húzná meg magát a sok vajjal a füle mögött! Elég meleg a talaj a lába alatt így is csak még nagyon könnyedén veszi! A rosszindulatnak is vannak határai!

    VálaszTörlés
  33. Csak nem arról a főnővérről beszéltek aki elmegy januárba majd 3hét szabadságra és kiír 5 nap szabadságot magának a többit meg beírja mintha dolgozott volna????
    Figyelj Vera melletted vagyunk ne felejtsd, hogy már tavaj megakarta szüntetni a munkaviszonyodat a főápolónő mert kérdezni mertél tőle szakmai dolgot.Figyelj oda kiakarnak csinálni de melléd állunk!

    VálaszTörlés
  34. Köszönöm
    Nem vétettem én olyat, hogy kirugjanak de ha kihozzák belőlem mesélni én is tudok gondolom veletek eggyütt.Ezekszerint

    VálaszTörlés
  35. Regényt lehetne írni a kilences osztály főnővérének ballépéseiről. Az első osztályba kellene beíratni, hogy megtanuljon összeadni és kivonni, nem pedig egy osztályt irányítani... Rokon és a rokonnak nagy hatalma van.

    VálaszTörlés
  36. Arról beszéltek aki nemcsak az ápoltjait, de még az ápolószemélyzetet is sakkba tartja?!
    Személyzet = korlátozó gondnokság alatt álló emberek, akiknek a gondnoka a főnővér.

    VálaszTörlés
  37. Jó étvágyú menyecske csak ugy falja a th-s nővéreket! Senkinek nem jutott eszébe megkérdezni mia baj forrása?? mani mani mani:))

    VálaszTörlés
  38. Nem tudom kedves főnővér( rokont )mi késztette arra, hogy az egyik legrégebbi dolgozót kikezdje. Ebben a helyzetben mégcsak ez hiányzott a felső vezetésnek. Most már reméljük a hozzászólásokból olyan dolgok is kiderülnek ami idáig homályba volt. De Ő ezt is megtehette azt nem is emlitem miért. Azt nem feltételezem, hogy semmi oka nem volt rá de biztos, hogy valamit talált, hogy eleget tudjon tenni az elvárásoknak. Nem gondolt arra ha annak a kevés elfogyasztott th-s nővér felének a véleményét meghallgatnák, hogy miért menekültek miért lettek eltávolítva miért nem feleltek meg kedves rokon elvárásainak.
    Mellesleg jegyzem meg ez senkinek nem tünt fel a felső vezetésben ( igazgatónő, főorvosasszony) hogy alulképzett th.s nővérekkel árasszák el a kedves rokont.Érdekes dolog nem felsővezetés????
    Lehet, hogy tévedek de elő a farbával!
    Azok a jegyzőkönyvek amelyek ezután készültek, hogy ennyi th.s nővér nem felelt meg amibe indokolták pro- kontra a véleményüket előkell venni.Vagy lehet. hogy nem is szakmai dolgokon mulott az egész?????
    egy volt dolgozó

    VálaszTörlés
  39. egy kivülálló2010. február 19. 8:51

    Nem lehettek azok a th-s nővérek olyan alul képzettek.Számoljunk csak hánynak volt diplomája vagy éppen folyamatban voltak a diploma vizsgák.Itt inkább egyoldalú önkényuralom van , nem hiába írta az előttem szóló, hogy a személyzet is gondnokság alatt van , igaz korlátozón ,de most úgy néz ki lesz egy kizárós kolléga is ,mert ki merte nyilvánítani a véleményét.

    VálaszTörlés
  40. Jelenleg sokkal fontosabb a munkavállaló személyisége, mint a szaktudása.

    VálaszTörlés
  41. Ismerném inkább vasesztrgályosként mint 9-es osztály főnővéreként.Összeférhetlen a munkatársaival és visszaél az ápoltak bizalmával amiből persze neki van haszna.Van elé sok vaj a füle mögött.Megérdemelné ő is egykiadós ellenörzést ami persze eredményre is vezetne.Neki a békegalamb a jelképe,aki nem nyal az repül.

    VálaszTörlés
  42. Na de kerem vasesztergalyosnak is csapni valo volt.Mindig szeretett uralkodni az embereken es megalazni.Kis nyomozasal kideritettem kirol is van szo.Ismerem vagy 30 eve,a pamutnal is kozutalatnak orvendett.
    De ugy latom semmit nem valtozott hisz minden cikket elolvastam.Hogy lett ebbol az emberbol fonover?Hisz emberileg sem felel meg.
    Udvozlettel.K.S. volt panyovai meos Cliftonbol

    VálaszTörlés
  43. Szo mi szo nagyon jo azon bejegyzes ami megvilagitja az ottani allapotokat 9-es osztalyon << minden dolgozo korlatozo gondnoksag alatt van de most lesz egy kizaro is.>>Nem ismerem Ont holgyem de en mint szakmabeli ugy latom elismerte, hogy megtortentek a dolgok. Gondolom nem egyedul dolgozott es merik Ok is vallalni a tortenteket.A kollegaimmal olvassuk a blog bejegyzeseket megdobbento ami ott folyik.
    Hatalmasagok uralkodnak ez nem megengedheto.
    Szakmai berkekben kuldjuk egymasnak a blogcimet sot tanitvanyaimnak is hirdetem.
    Maradok rendszeres olvaso.
    Udvozlettel egy kulhonba szakadt Szak Pszihiater Dr Engerhardt Frigyes Herndon

    VálaszTörlés
  44. Köszönjük megerősítő támogatását!
    Hozzászólását, olvasói levélként közzé tesszük!

    Üdvözlettel: A Blog csapata

    VálaszTörlés
  45. Sajnálom,hogy ehhez kell folyamodniuk és nagyon köszönöm,hogy megteszik!!!

    VálaszTörlés