2010. március 12., péntek

Oktatás, vagy szoktatás


Gondolatok a cigányság felzárkóztatására

Első és legfontosabb út a keresztény misszió. Mivel alapvetően vallásos népről van szó, nem valószínű, hogy nagy ellenállásba ütköznénk. Az ellentétes értékrend megváltoztatása, transzcendentális erőkön keresztül lehet csak esélyes (tulajdon tisztelete, igazmondás, önmérséklet…).

A másik út az értelmes, értékes és hasznos munka örömének elsajátítása, önbecsülés visszaszerzése. Nem árulunk el titkot, hogy nem szorgalmáról ismert népről van szó, legalábbis nem európai értelemben.
Nem jeleskednek a munkához való hozzáállásban, sem annak kivitelezésében, viszont jó a munkabírásuk. Futószalag mellett például kiválóan teljesítenek. Erre kell alapozni. Kedvelik a szabad, kötetlen pályákat, mint a sport, kereskedelem, vendéglátás, szórakoztatás, utazás, alkalmi munkák. Jó irányítás mellett megfelelnek az állami szférában is, főként az erőszakszervezeteknél, mint a katonaság, rendőrség, biztonsági cégek… Velünk ellentétben, könnyen mobilizálhatóak.

A harmadik út az oktatáson és képzésen át vezet.
Az oktatási rendszerünk nem alkalmas egy írásos kultúrával nem rendelkező nép számára. Az integrált oktatás pedig, - reméljük mára már mindenki belátta -, senkinek sem jó… Se a magyar gyereknek, se a cigánynak. (A zsidó-cigány integrált oktatásról nincsenek információk.) Sokáig azt hittem, szándékosan rombolják szét az oktatást, de be kellett látnom, hogy nemcsak erről van szó. Figyelmen kívül hagyni egy kultúrát, és úgy dönteni a sorsáról tudatlanság, nagyfokú felelőtlenség, fennhéjázás, sőt az adott népcsoport semmibe vétele.
Egy etnikum csípőn hordott  gyermeke nem, vagy csak nehezen tanul meg például tájékozódni (mivel nem kúszik-mászik), így nehezen is tanul meg írni, olvasni, főleg idegen nyelven… Meggyőződésem, hogy a közúti balesetek okai mögött is hasonló összefüggések keresendők...
Pedig a cigány gyermekek igen jó adottságúak, csak másban, mint mi magyarok. Olyan ez, mint az IQ-teszt a színesbőrűek között, amiben sorra alulteljesítenek… Mert azt eredetileg fehérbőrű, középosztálybeliek számára irányozták zsinórmértéknek… Ilyesmi történik nálunk, ha iskolaérettségi vizsga elé állítjuk a cigány gyermekeket az óvodában. Rossz mérőeszköz, s irány a kisegítő…

Folyt. köv: ITT!


Gondolatok a cigányság felzárkóztatására II.


A romák jó képességűek, egy csomó dologban kiválóan teljesítenek. Néhány szempont, amit érdemes megfontolni, természetesen a teljesség igénye nélkül…
Kiváló:
-          zenei érzék
-          nyelvérzék
-          mozgáskultúra
/         ritmusérzék (jó állóképesség)
/         tánckészség
/         sport (különösen a küzdő sportokban)
/         akrobatika
-          alkat:
/         szívós, ellenálló
/         koránérő (korai családalapítás, korai szexualitás – családtervezés)
/         jellegzetes orgánummal bíró
/         ajándékozás (azonnal)
-          memória (emlékezőképességük viszont szelektív!)
-          fantázia
-          kézügyesség

Fogékony:
-          a vallásra (keresztény neveltetés!)
-          az ígéretekre (választások)
-          hitelre (áldozat)
-          üzletelésre

Beállítódás:
-          családszerető
-          összetartó
-          tekintélytisztelő
-          könnyen mobilizálható
-          mának élő

Veszély (pozitívvá kell fordítani, minden negatívumot: pl. szadistából lehet, böllér, sebész…):
-          öntörvényű
-          bosszúálló
-          erőszakos, indulatos
-          kevésbé tárgyilagos
-          igazságtudata nem egyetemes
-          rasszista (beás lenézi az oláh cigányt és romungrót, az oláh cigány lenézi a romungrót, a romungró lenézi mindkét cigány fajtát… mindnyájan lenézik a más fajhoz tartozót!)

Olyan oktatási rendszert kell kiépíteni a számukra, amiben sikerélményük lehet… A saját ütemükben fejlődhetnek, érdeklődésüknek megfelelően. Naponta mozgásos, zenés, kreatív, anyanyelvi foglalkozásokat kell beiktatni, és minden olyan tantárgyat, amivel szívesen foglalkoznak. Ősi mesterségeiket újra megtanítani, professzionális szintre emelni. Cigány származásúakat kell bevonni a képzésbe, mert nekik lesz tekintélyük.

Lásd Pablo Picasso példáját, aki értelmi fogyatékos volt, de az édesapja észrevette, hogy ő is szeret rajzolni, és ezt kezdte el támogatni. Olyan jól sikerült, hogy egy adottsága magas szintű fejlesztésével, húzta maga után a többi képességét és fejlesztette többi készségét. Felnőtt korára középiskolát is végzett…

Alapvető egy olyan oktatási rendszerben képezni a cigányságot, mely az otthonról hozott hátrányokat képes ledolgozni (munka nélküli élet, nélkülözés, nyelvismeret…), ugyanakkor nem lehet teljesen elszakítani családjuktól.
A szülőket felnőttképzésben kell támogatni. Motiválni kell a családot anyagilag, és erkölcsileg is, hogy gyermekeik keresztény internátusba nevelkedhessenek 6-16, 6-18 éves korukig. Ez egy befektetés… Náluk két nemzedék, és már kézzel fogható lesz a változás…


Előzmény: ITT!

 

2010. március 11., csütörtök

Európa megmaradása: "Ne ölj!"

 

A legfőbb halálozási ok Európában: az abortusz

 

 

Európai helyzet: 11 másodpercenként egy abortusz, 327 óránként, naponta 7468. A Családpolitikai Intézet jelentése szerint – amelyet Brüsszelben mutattak be – valami nagyon nem működik a kontinensen. És alapvetően nem csak a jogokkal van a baj…

 

Az abortuszok száma - minden felvilágosító munka ellenére - növekszik. Az elmúlt 15 év 20 millió abortuszt hozott az EU 27 tagállamában. Ez a 2. világháború emberveszteségeihez mérhető katasztrófa.

 

Az EU 27 tagállamában elvégzett 1 207 646 abortusz nagyjából egyenértékű Európa születési rátájának deficitjével. Ezt pótoljuk bevándorlással...

 

A jelentés az elborzasztó számokon túl ajánlásokat tartalmaz. Ajánljuk mindazok figyelmébe, akik szerint az abortusz rossz: rossz a nőnek, rossz a családnak, rossz a nemzetnek, rossz Európának.

 

 

Olvasónktól kaptuk. Köszönjük!

 

Imalánc Székelyföldről

 

A Magyarok Szövetsége közös imára hív!

 

Magyar emberek szerte a Kárpát-medencében szerda esténként magyarországi idő szerint 20,00 órakor - ami Erdélyben 21,00 órának felel meg – egy közös cél, a nemzet feltámadása érdekében gondolataik, imáik erejét egyesítik.

 

Erre a közös imádságra hívunk, minden igaz magyar embert, hogy ezekben a percekben szívünk összeérjen, és a szeretet ereje összekösse a nemzet sorsáért aggódó magyarokat.

 

Imádkozz saját szavaiddal, de először légy hálás mindenért, amid van és köszönd azt meg! Magadért…

 

Istenünk, adj készséges szívet, hogy befogadhassunk mindent, ami szép, jó és igaz, s adj világos látást, hogy elutasíthassunk mindent, ami hamis, ami rút, ami rossz. Teremts bennünk tiszta szívet, Istenünk, hogy jó gazdái lehessünk ennek a világnak. Ne szennyezzenek be minket gonosz indulatok, gyűlölet, harag, viszálykodás. Egyetértést és szeretetet adj a szívünkbe! Add, hogy fiatalok és idősek egyre jobban megértsük: csak akkor leszünk igazán emberek, ha tiszta és szeretetteljes szívünk van. 

 

Nemzetünk felemelkedéséért igaz hittel!

Magyar Gazdaság legyen Magyar kézben,

Magyar vezetők legyenek az Ország élen,

NagyMagyarország legyen újra egységben,

Béke és boldogság legyen minden részen!

 

Miatyánk - Hun Miatyánk (lásd: FELELET.net 2009. aug. 27.)

 

 

Hitvallásunk - Magyar Hiszekegy (lásd: FELELET.net 2009. szept. 25.)

 

„Hiszek Egy Istenben,

Hiszek egy Hazában,

Hiszek egy Isteni Örök Igazságban,

Hiszek Magyarország feltámadásában!”

 

Csatlakozzunk minél többen!

 

2010. március 10., szerda

Számlálás - Visszaszámlálás



Kattintással nagyítható!


Türelmes várakozás

 .
 Már csak 32 nap van hátra.



TECH


Az Opera végre elfoglalhatja méltó helyét a böngésző-mezőnyben



Bevallom sohasem voltam oda a Mikroszop’-ért.

Az op. rendszereket többnyire csak zúztam, cserélgettem és a maradékot, merevlemezestül engedtem át a riszájling hulladékfeldolgozásnak. Azért, hogy maradjon is valami, a háttérben Linux partíció biztosította a zökkenőmentes működést.

Jelenleg egy Vin7 Ultimate (természetesen legális) fut próbaképpen laptopomon. A memóriát lenyeli keresztbe, nagyon okos, nagyon csicsa, nagyon fölösleges. Hiába, nekem ez a hobbim: szeretem kínozni magamat, lazán megborotválkozok, mire feláll pl. a Winamp. Most azonban minden bájtok atyja úgy döntött, megengedi, hogy az emberek böngészéskor ne csak a full gáz Exploited – et használhassák, hanem valódi programokkal is pásztázhassák a netet.

Soha sem közeledtem a redmondi (Redmond, WA, USA) csúcstermékhez, csak itt-ott idegenben, vesztem össze vele jó párszor. Olyankor hagytam a házigazdáknak egy új verziójú Operát, akik el sem tudták képzelni, hogy létezik más böngészés is. Legális?! Naná. Ingyenes, gyors, jó, és skandináv, nem amerikai nagypálya. Jómagam a kezdetektől Netscape Navigator-t (ebből nőtte ki magát a Mozilla, majd a Firefox) használtam, egészen addig, míg rá nem találtam az Operára. Az 1994-ben színre lépő norvég céget hamar megismerte a kezdetben szűk, ám annál lelkesebb felhasználói réteg. Újításait rendre lenyúlta a konkurencia, a tengerentúli Bill fiú is idejárt ötletekért, ez az eljárás amúgy sem esik távol tőlük. Azonban ami működik a hó birodalmában, lehet, hogy Dávid „Miccs” Házelhoff szilikon-paradicsomában besül, főleg, ha a Mikroszop’ megbütyköli egy kicsit, hogy hazainak tűnjön. Miután az óriáscég beismerte, hogy nagyon nem tud  böngészőt lopni és a világon már mindenki a netet használja, három éves kortól felfelé, tanúja lehettünk a nagy történelmi kegynek, - „ És mondá az világnak ura, legyen világosság és zökkenőmentes netezés!” -. És lőn! A Mikroszop’ elengedte a gyeplőt, miután a csúcs-ciki operációs rendszeren, és az összes nyílt forráskódú alkalmazást alulmúló (lásd.:OpenOffice) irodai csomagon és totál használhatatlan multimédiás csodán túl, végre lehet egy szelet skandináv is, csak hogy a bármilyen beállításnál is masszívan 100%-os terheltségű memória, végre valami értelmeset is mozgasson. Persze azért tisztáznunk kell a helyzetet az ajtónálló Vin tűzfallal, mert ha bepipul, büntibe leszünk, és egy életre letiltja a frissen életre keltett, új böngészőnket.

Mert azt azért tudnunk kell, hogy a Mikroszop’ legnagyobb erénye még mindig a rendíthetetlen biztonság!



Az Opera legújabb, magyar verziója letölthető: ITT!



Opera Mini (hu) – Mobilra: ITT!



Operaböngésző.lap.hu: ITT!



Cicagyöngédség


Doromboló cicát simogatni
elalvás előtt - lélekérintő hatás...
elringat és megnyugtat a hang,
álomfüggöny másik oldaláról
hallik, mint tompa morajlás...
elcsitul minden gond és lankad a kéz,
s néha már szünetel a simogatás...
Mielőtt öntudatom az álomba vész,
még érzem kezemen egy arra gyengéden
rásimult, pici barka-tappancs
  alig érezhető, puha cica-melegét.



                                              Olvasónktól kaptuk. Köszönjük!

2010. március 9., kedd

MEGHÍVÓ



2010. március 8., hétfő

Néhány szó a megrögzött baloldali szavazókhoz

 

„Az Európai Unióban brüsszeli felmérések szerint a magyar gyermekek nyomorognak a leginkább.  - Még Romániában is jobb a helyzet. Nem szégyellik önök magukat, hogy ilyen helyzetbe hozták korábbi szavazataikkal saját gyermekeiket, unokáikat, dédunokáikat?”

 

A cikk teljes terjedelmében megtekinthető, letölthető: ITT!