2009. november 16., hétfő

HÁBORÚ!


Nem kívánom most kommentálni a történéseket, összegyűjtött cikktöredékekkel próbálom felidézni Sajóbábony múltját és jelenét. Általában a romákról szóló hírek érdemtelen kiszolgáltatottságukról szólnak. Most más rajzolódik ki az események sorából. Tudjuk jól, egy konfliktus nem úgy kezdődik, hogy a másik visszaüt. (Területvédelemről ITT olvashat!)

"Holnapra megölünk minden magyart!" - háborús zóna volt Sajóbábony.

Balta, csákány és szamuráj-kard. Utóbbit lefoglalták. Akcióban a rémült kissebség.

Sajóbábonyban rosszul járt a helyi bolt vezetője, akit megvertek a cigányok, mert kamerákat helyezett el saját üzletében (!). A kárvallott Müller Pálné Égető Katalin, MSZP-s helyi képviselő kérte a lakossági fórum összehívását, amit a Jobbik támogatott.

Előzmények:

A lakossági fórum

Sajóbábony - Hatalmas érdeklődés kísérte egyik este Sajóbábonyban azt a lakossági fórumot, amelyet a helyi általános iskolában tartottak a falopások és autó fosztogatások ügyében. Zsúfolásig megtelt az oktatási intézmény nagyterme. Még a folyosóra is kiszorultak a lakosok. Óriási az elkeseredés, a felháborodás a községben. Szó esett a közbiztonság helyzetéről, a kölcsönös vádaskodásokról, a körzeti rendőrök, polgárőrök állítólagos szemhunyásairól is.
Dr. Kerekes Ferencné riadólánc kialakítását sürgette. Azt szorgalmazta, hogy alulról építkezve lépjenek fel mind többen, közösen a garázda elemek ellen, mert csak ez vezethet sikerre.

Cigány-magyar viszály Sajóbábonyban

A helyiek körében egyértelmű, hogy szándékos gyújtogatás történt (?), miként az is, hogy a bosszú hátterében az elmérgesedett magyar-cigány viszálykodás húzódik. A polgármester – szokatlan módon – meglehetősen nyíltan beszél: "Sajóbábonyban a magyar ember van hátrányos helyzetben, a cigányok terrorizálják a magyarokat." Nagy Imre példákat sorol: ha a cigány bemegy a boltba, nem áll sorba. Az OTP-ben azzal hajítja oda a pakkját az ügyintézőnek, hogy mire visszajön, kész legyen. "Bárhol járok a megyében, amikor kiderül, hogy Sajóbábony polgármestere vagyok, rögtön azt kapom, miként viselkednek a bábonyi cigányok. Egy szóban forgó család a lányomra is rá akarta törni az ajtót, úgyhogy rendőri védelmet kellett kérnünk."
Sajóbábonyban állítólag csak egy magyarnak van Mercedese, a többi romáké, ahogy az Audik és a Passatok is, viszont csak három roma családról tudni, hogy jól menő vállalkozást visz. A többiekről másodlagos információkkal rendelkezik a polgármester, ugyanis "az ország minden részéről érkeznek hozzánk rendőrségi feljelentések velük kapcsolatban".
"Nagy Imre polgármester (MSZP) viszont meglehetősen szkeptikus: "Nem lehet itt semmit se tenni. Ehhez politika kell. Ismeri azt a szót, hogy demográfiai terror? Vegye úgy, hogy nem válaszoltam a kérdésére."

Rablás

Két csuklyás férfi törte be egy sajóbábonyi ház ajtaját és az ott lakó idős nőt telefonzsinórral megkötözve pénzt követeltek.
Az idős, egyedül lakó. 72 éves asszony az ágyon feküdt, mikor telefonzsinórral megkötözték, majd megfenyegették, hogy mondja meg, hol tartja a pénzét, mert különben megölik. Az idős asszonytól végül néhány tízezer forintnyi készpénzét, pénztárcáját és bankkártyáját vitték el.
A bejelentést követően a Miskolci Rendőrkapitányság forrónyomos csoportja, valamint a helyi körzeti megbízottak nagy erőkkel kezdték meg az elkövetők felkutatását. A körzeti megbízottak jó helyismeretének köszönhetően a nyomozók végül egy órán belül, egy sajóbábonyi ház pincéjében fogták el a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 19 éves K. D.-t, valamint tettestársát, a nagykorúság határán álló, még fiatalkorú, 17 éves R. D.-t, akik mindketten sajóbábonyi, helyi lakosok.

Gyilkosság

A bűncselekmény napján több, egymást ismerő sajóbábonyi fiatalember elmondásuk szerint lopni indult a kiszemelt idős és magányosan egyedül élő férfi lakására. Csakhogy a tulajdonos a zajra felébredt, kiment, és szembe találta magát az elsőrendű vádlottal. Sorsa tulajdonképpen ekkor véglegesen megpecsételődött. Ez a betörő ugyanis nem menekült el társaihoz hasonlóan, hanem ütlegelni kezdte a meglepett férfit, nyakát késsel megvágta, sőt a gerincét is eltörte a szakértők véleménye szerint.
Az elkövető a gyilkosság után még néhány napig bujkált, de végül elfogták a rendőrök. Az ügyészség pedig különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolta meg. A többiek ellen, akik ugyancsak lopni indultak vele, de a házigazda felébredése után elmenekültek a portáról, így – elmondásuk szerint -, nem is tudtak az emberölésről, csak kisebb súlyú tulajdon elleni bűncselekmény miatt emeltek vádat.

Rend

A halálbüntetés visszaállításáról tárgyalt az Országgyűlés rendészeti bizottsága. Az apropó: Sajóbábony önkormányzata újra életre hívná ezt a büntetést. A városatyák lakosság közbiztonsággal kapcsolatos panaszai alapján jutottak erre a kemény elhatározásra.
Az Országgyűlés elnökét egy lakossági panasz kapcsán keresték meg, amit egyébként a település lakosságának csaknem egyharmada (864 ember is szignált). A panasz azt is nehezményezi, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település lakossága többször tapasztalta, miszerint a rendőrök nem értek rá intézkedni, s nem lehet rájuk számítani.
A levél szerint a képviselő-testület tárgyalásán kiderült, hogy az emberek nem érzik biztonságban magukat, s félelemben élnek. A panaszok szerint egyes emberek büntetlenül bemennek mások veteményes kertjébe, megdézsmálják a gyümölcsöt, a segélyek kifizetésekor részegen ordibálnak az utcán, s még a gyermekkorúak is részt vesznek a szabálysértésekben.
"A bejelentés egy bizonyos népréteghez kapcsolódik, de leírni, kimondani senki nem meri, hiszen aki ezt megteszi, megbélyegzik" - írja a polgármester és a jegyző, akikkel a képviselő-testület is egyetértett, s határozatában kezdeményezte a Btk. radikális szigorítását.
A nyolcpontos javaslatcsomagban első helyen áll a halálbüntetés visszaállítása, melyet egyebek között a tanúvédelmi program szigorításának, a büntetési tételek egyértelműsítésének, a rendőrök, bírák, ügyészek szigorúbb védelmének és az önkormányzati rendőrség felállításának a javaslata követ. A képviselő-testület ugyancsak szeretné, ha egyszerűsödne a szabálysértési eljárás, valamint szükségesnek tartja a rendőrség létszámának radikális emelését, a rendőrök hatáskörének bővítését.


Aktuális:

Hazugság

Álhír az Indexről: a gárdisták elütöttek egy cigány fiatalt! (Nem ismeretlen ez a helyzet, Olaszliszkáról bővebben ITT!)

Politika

Helyszínre érkeztek különböző cigányvezetők, vajdák stb. Jelenleg a polgármesterrel egyeztetnek.
Horváth Aladár: "Félelemből támadtak" baltával és szamuráj-karddal az egyenruha miatt megriadt romák.
Tudatosan szítják a feszültséget, egyértelműen provokatív szándékkal jöttek Sajóbábonyba a jobbikosok - mondta újságírók előtt Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke.
Horváth Aladár a Borsod megyei városban járt, ahol a hétvége történéseiről érdeklődött a helyiektől.
Az elnök úgy fogalmazott: riadalmat keltett az emberekben a jobbikos fórum (?) azáltal, hogy számos idegen, ráadásul magát gárdistának valló lepte el a települést. Hozzátette: az egyenruhájuk önmagában is - a bírósági ítélet szerint is - félelmet kelt az emberekben.
A szombati fórum indította el a folyamatot (kamera a lopások ellen és azt követő megtorlás), ennek következménye volt a vasárnapi incidens, amelynek pontos körülményeit is tisztázni kell - mondta.


Én már tisztábban látok. És ön?


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése