2013. február 14., csütörtök

A jel


"XVI. Benedek lemondásának bejelentése után néhány órával villám csapott a római Szent Péter bazilikába.

 Nagyításért kattintson a képre!
A két esemény összefüggését táltos fejedelmünk, László küldetésének beteljesedéseként kell kezelnünk. Magyarország Istvánnak tulajdonított felajánlása Boldogasszony anyánknak azt fejezte ki, hogy Magyarország kikerül a zsidókereszténység alól, mert Boldogasszony Anyánk ősi hitünk szerinti oltalma erősebb Péter hatalmánál. László ezt nyomatékosította – és fogadtatta el Rómával - az 1083-as szentté avatások véghezvitelével.

A pápa lemondásával ténylegesen vezető nélkül maradt zsidókereszténység megtisztulásának kötelezőségére figyelmeztet Péter bazilikájába csapó villám. Aki ezt nem érzi, és nem érti, annak lelke süket és vak, agya pedig vészesen bezárt.
A Magyar Küldetéssel teljesítjük be László fejedelmünk Küldetését azzal, hogy újjáteremtjük Ősi hitünkre, a normális emberi életről szóló tanításra épülve Boldogasszony Anyánk Oltalma alatt élő Szent Korona Országát.

Azért kaptuk kegyelmül Szövetségként Isteni az Iránymutatást a Magyar Bibliában, hogy ennek hatalmát visszaállítva mintát adjunk minden embernek az emberi életre.
Ehhez kell mindannyiunknak könyörögni a Magyarok Istenének erőt, megvilágosodást és kitartást adó kegyelméért, táltos László fejedelmünk fohászával.

Mindannyiunknak éreznie és értenie kell a jel üzenetét ahhoz, hogy így legyen!"


Kelt Szegeden, 2012. Jégtörő havának 12. napján.
Árpád sarja, Halász József


Honfitársunk küldte, köszönjük!

Levél a FELELET.net szerkesztőinek (kattintson!)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése