2012. május 31., csütörtök

MVSZ nyílt levele...


„…az ügyészség tavaly februárban polgári pert indított az MVSZ ellen, a szervezet törvényes működésének helyreállítását és egy általa alkotmányellenesnek ítélt elnökségi határozat megsemmisítését kérve...  a szövetség jelképe gyakorlatilag megegyezik a Magyar Köztársaság címerével, nem kellően szabályozott a küldöttgyűlés, a felügyelőbizottság, az országos tanácsok, a vidéki testületek összetétele, hatásköre, működése, továbbá a tisztviselők visszahívásának és a tagdíj megállapításának módja, valamint a bankszámlák feletti rendelkezés.
Nemzetpolitikai, nemzetstratégiai szempontból a legnagyobb bűnt, sőt hibát azzal követte el a Patrubány Miklós vezette MVSZ, hogy 2004-ben értelmetlen és káros népszavazást kezdeményezett és hajszolt végig a határon túl élő magyarok kettős állampolgárságáról. A borítékolhatóan eredménytelenül végződő és a magyarságot vészesen megosztó népszavazás „sikeresen” járatta le a határon túli magyarság ügyét itthon és külföldön egyaránt. A Gyurcsány Ferenc vezette MSZP-SZDSZ koalíció által a külhoni magyarság lelkén ütött mély sebet... Ugyanakkor Patrubány Miklós és társai soha nem kértek bocsánatot a határon túli magyarságtól az általuk elbaltázott népszavazás káros következményei miatt.”

A teljes cikk megtekinthető: ITT!


Válasz Balog Zoltán újabb rágalmára - Az MVSZ Elnökségének nyílt levele

…A Magyarok Világszövetsége Elnöksége nyílt levélben utasította el Balog Zoltán újabb rágalmait, és szólította fel a közéletből való távozásra.

Balog Zoltán!

Miután közszereplő részéről megengedhetetlen módon kollektíven megrágalmazta
a Magyarok Világszövetsége valamennyi tisztségviselőjét, tagját és
munkatársát, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sajtófőosztály aláírással
május 22-én tovább súlyosbította rágalmát.
„… az elmúlt években az MVSZ, amelynek az egész magyarságot kellene képviselnie, pártoskodásoknak, manipulációknak és legalábbis kérdéses pénzügyi akcióknak a színterévé vált.
A Fővárosi Ítélőtábla 2011 novemberében hozott ítéletében megsemmisítette az MVSZ 2008. augusztus 19-i, az elnök és elnökhelyettes választására vonatkozó határozatait, így jogerős döntés is született arról, hogy majdnem négy éve nincs törvényes vezetése a jobb sorsra érdemes szervezetnek…
Ha az MVSZ elnöksége ismét törvényesen választott, alkalmas emberekből áll majd és a magyarság összefogásán dolgoznak, Balog Zoltánt is újból a szervezet támogatói között tudhatják majd a tisztességes, jó szándékú tagok.”
Balog Zoltán!

1. 1. Tiltakozunk és rágalomnak minősítjük azon állítását, hogy az MVSZ
pártoskodásoknak, manipulációknak és legalábbis kérdéses pénzügyi akcióknak
a színterévé vált volna. Az Ön állításával szemben 2000-et követően a
Magyarok Világszövetségében erkölcsi megtisztulás ment végbe. A szervezet
életében a legfőbb helyre az igazság, a tisztesség és a méltányosság került.
Ami pedig a pénzügyeket illeti, vegye tudomásul, hogy nagyítóval sem
találhat a magyar közéletben a Magyarok Világszövetségénél tisztább
pénzkezelésű szervezetet: minden egyes pénzműveletet heti gyakorisággal
felügyelő ellenőriz, a szervezet éves gazdálkodását, mérlegét és
közhasznúsági jelentését Felügyelő Bizottság vizsgálja, hites könyvvizsgáló
ellenőrzi, és a Küldöttgyűlés fogadja el. 2000 óta soha nem merült fel
aggály az MVSZ pénzügyeivel kapcsolatosan. A Magyarok Világszövetségének
elnöke immár 16. éve, többi tisztségviselője pedig megválasztása óta
ingyenesen végzi közszolgálatát.

2. 2. Az igaz ugyan, hogy a Fővárosi Ítélőtábla 2011. november 29-én
megsemmisítette a 2008. augusztus 19-i elnök és elnökhelyettes választást
egy formai mulasztásra hivatkozva, ám ez egy justizmorddal felérő bírói
döntés sem vonhatta kétségbe akkor megválasztott vezetőinek titkos
szavazással szerzett legitimitását (az elnökre 108 igen, 6 nem szavazat). E
történetnek 2012 májusában való felemlegetése vagy szándékos rosszindulatot,
vagy egy felelős közéleti ember részéről megengedhetetlen tájékozatlanságot
jelent, hiszen a Fővárosi Ítélőtábla említett döntésével keletkezett ex-lex
állapot mindössze egy bő hónapig tartott, mert a Magyarok Világszövetségének
rendkívüli Küldöttgyűlése 2012. január 7-én titkos szavazással, és ezúttal
egyhangú szavazattal, formailag is helyreállította a Magyarok
Világszövetsége elnökének és elnökhelyettesének jogi érvényét.

3. 3. Súlyosan kifogásoljuk azt az állítást, amellyel kétségbe vonják
szervezetünk vezetőinek legitimitását
. Vegye tudomásul, Patrubány Miklóst
2000-ben a Magyarok Világszövetsége Küldöttgyűlése 12 jelölt közül
választotta elnökké, a vele versengő jelöltek között olyan neveket találunk,
mint Boross Péter volt miniszterelnök, Dr. Hegedűs Loránt püspök, Maczó
Ágnes, az Országgyűlés korábbi alelnöke, Pongrátz Gergely 56-os
szabadságharcos, Duray Miklós felvidéki politikus és mások. Önnek feltétlen
tisztelettel kell adóznia a Magyarok Világszövetsége elnökének, és
nyilvánosan bocsánatot kell kérnie megengedhetetlen kijelentéseiért. A
Magyarok Világszövetsége tisztújító Küldöttgyűlésének 4 földrészről érkezett
küldöttei 2012. május 19-én Budapesten teljes tisztújítást hajtottak végre,
és újraválasztották az MVSZ elnökét.

4. 4. Önnek az iskolázottsága kevés ahhoz, hogy képes legyen megítélni
a Magyarok Világszövetsége 74 éves tevékenységét
, de ha Ön magyar embernek
tartja magát, tisztelettel tartozik ennek a 74 éves magyar szervezetnek.
Méltánytalanság, amit Ön elkövetett a Magyarok Világszövetsége vezetőivel és
tagságával szemben. Joggal veti fel azt a kérdést, hogy Ön alkalmatlan a
magyar közélet szolgálatára. Az Ön levele megdöbbentő primitívségre utal,
amely azt bizonyítja, hogy Ön, miniszter létére, internetről veszi
információit a Magyarok Világszövetségéről. A Magyarok Világszövetségébe
tömörült magyar emberek ma a magyarság megmentésén fáradoznak ebben a
magyarellenes, embertelen világban, melynek az Ön gyalázkodó kijelentése is
része.

Mi, a Magyarok Világszövetsége Elnökségének legitim módon megválasztott
tagjai követeljük, hogy kövesse meg nyilvánosan a Magyarok Világszövetsége
elnökét, Patrubány Miklóst, és valamennyi megrágalmazott vezetőjét, és
elvárjuk, hogy súlyosan téves értékítéletét a tényekhez igazítsa.

Megerősítjük a Magyarok Világszövetsége korábbi Elnökségének 2012. május
17-én elfogadott, és az MVSZ Küldöttgyűlése által 2012. május 19-én egyhangú
szavazattal megerősített állásfoglalását, amely az elkövetett rágalmak miatt
alkalmatlannak tartja Önt bármilyen köztisztség betöltésére, és
felszólítjuk, hogy távozzon a közéletből!

Budapest, 2012. május 24.

Rácz Sándor a Magyarok Világszövetsége tiszteletbeli elnöke, Fuksz Sándor
elnökhelyettes, Oláh István, az MVSZ Kárpát-medence Térségének elnöke, Borsos Géza
térségi alelnök. Bottyán Zoltán, térségi alelnök, Kiss Endre József, Gyetvay György Gergely,
Mihályi Molnár László, Tokay Rozália, Varga György, Felber Zoltán az MVSZ Kárpát-medencén Kívüli Térségének elnöke, Botos László térségi alelnök, Ladó László térségi alelnök, Dr. Borsos Lajos, Csap Lajos, Horváth István, Kádár Dániel, Dr. Kállayné Dáné Zita, Dr. Léh Tibor, az MVSZ Elnöksége tagjai

Válasz Rácz Sándor újabb rágalmaira
1. Az MVSZ Alapszabály VILÁGOSAN kimondta, hogy a szervezet számláját CSAK az elnök és az alelnök EGYÜTTESEN kezelheti. Ezzel szemben az alelnök aláírási jogát a banknál Patrubany Miklós TÖRÖLTE és a számlát EGYEDÜL kezeli. Ezért állt fel Király Zoltán és elment a szervezettől. Innen kezdve nincs miről beszélni Rácz elvtárs a gazdasági ügyeket illetően.
2. Ebbe nem illene belekeverni 1956-ot,
3. A "tisztesség és méltányosság" OTT kezdődik, hogy a szervezet TISZTELETBEN tartja a tagszervezetek azon alapvető jogát, hogy küldötteit saját maga választja és NEM az elnök a budapesti Központban és főleg nem úgy, hogy rá akar erőltetni saját embert a tagszervezet közgyűlésére, hogy az "vezesse" a tagszervezet küldöttválasztást központi ukáz alapján, és azokat válasszák meg, akiket a "központi" elnök akar. És nem azokat, akiket a tagszervezet akar küldeni!!! Mi felvidékiek ezt világosan megmondtuk és ez a hazug MVSZ vezetés, azóta is rágalmaz és diszkriminál minket. Ez közönséges balkáni kommunista eljárás. Egyszerűen minősíthetetlen, hogy ma, 2012-ben ilyesmivel próbálkoznak.
4. Továbbá NEM szólhat bele a budapesti MVSZ központ vezetése abba, hogy a törvényesen megválasztott küldöttek részt vehetnek-e pótküldötteikkel a budapesti szervezet közgyűlésén. Mivel a felvidéki, törvényesen megválasztott küldötteket NEM engedték be az MVSZ közgyűlésére, az egész szervezet 2004. óta ILLEGITIM és a vezetőség magát nem nevezheti MVSZ elnökségnek, közgyűlésnek, elnöknek. És ez csak a dolog egy része, mert más szervezetekkel ugyanezt megtették.
5. A központi elnök nem szelektálhat a tagszervezet tagsági kimutatásában, hogy ezek jöhetnek, azok nem, mint tette a felvidékiek esetében ezt Patrubani személyesen megtette és elsikkasztott rengeteg tagsági felvételi, eredeti jelentkezési és nyilvántartási lapot!!!
6.A jusztimordusz és ex-lex állapot lényege, hogy illegitim személyek választanak és ezt Rácz Sándor "legalizálja". Saját küszöbje előtt söpörgessen. Van mit.
7. A gyalázkodás ott kezdődik, hogy az illegitim módon vezetett MVSZ nevében tisztességes magyarokat, tagszervezeteket és tagokat ez a bűnöző társaság a nagy nyilvánosság előtt minősítget. Rácz Sándor ne hasonlítgassa magát Teleki Pálhoz és ne merjen beszélni azoknak a magyaroknak a tetteiről, mert ott ilyen ex-lex, proletár állapot, amit Rácz Sándorék hoztak létre, eleve kizárt dolog lett volna. A bíróságra meg ne kiabáljon, mert ez a sok kommunista korból itt maradt bíra egyelőre ezeket a törvénytelen állapotokat mentette át és a Táblabíróság döntése inkább a kivételes eset volt, ami a helyes irányba mutatott.
8. Rácz Sándor és társai elvesztették a becsületüket, mert tisztességes magyarokat támadtak meg. Távozzanak a közéletből.

Geönczeöl Gyula
az MVSZ SZOT elnöke
és a törvénytelenül távol tartott felvidéki MVSZ küldöttség vezetője
2012.05.27.

Levél a FELELET.net szerkesztőinek (kattintson!)

2 megjegyzés:

  1. "Azt is hozzátenném, hogy szerintem az új közgyűléseket szabályszerűtlenül szervezték és tartották meg. A Vallóniai MVSZ szervezetét jogszerűen ki sem értesítették a közgyűlésekről és mindent megtettek, hogy a vallóniai küldött ne tudjon résztvenni a közgyűlésen Kósza hírek szerint a küldöttjelöltet ki is zárták az MVSz-ből. Az érdekelt azonban máig sem kapott a kizárásról hivatásos értesítést.."

    VálaszTörlés
  2. Az MVSZ az elnökségből 26 személyt zárt ki indoklás nélkül!
    Milyen alapon?

    VálaszTörlés