2011. augusztus 8., hétfő

Ez a déli harangszó, nem az a déli harangszó…


  
…állítja Glatz Ferenc, aki – mint megtudtuk ­- a História című folyóiratban arról számol be, hogy a déli harangszó nem a nándorfehérvári győzelem miatt szólal meg, hanem egy pár héttel korábbi pápai rendelet következtében, melyben a pápa imára hív mindenkit a nagy veszedelem ellen… Mire azonban a rendelet elérte a híveket, diadalt arattak Nándorfehérváron...   így a nép – véleményem szerint nagyon helyesen társítva – a déli harangszó kapcsán máig a dicső győzelemre emlékezik…  
Ha addig nem rendelte volna el a pápa a déli harangozást, akkor a dicsőség miatt okkal rendelhette volna el, hiszen olyan nagy jelentőséggel bírt a diadal, hogy immár nemcsak hazánk, hanem egész Európa, sőt a keresztyénség védőbástyájaként méltán kerültünk a köztudatba
A győzelem értékét azzal sem sikerül csorbítania a szerzőnek, hogy a parasztság önkényesen indított szedett-vedett támadása megzavarta a törököket, aminek köszönheti – Glatz szerint -  Hunyadi János a sikeres viadalt…

Ettől a „tudástól”, vagy annak közlésétől, hogy Hunyadi János nem volt magyar származású, („csak” érzelmű a szerk.),  nem fogja kisebbítni a magyarság öntudatát… Sőt! Arról is árulkodik, hogy milyen sok „idegen” vallotta magát magyarnak, s kész volt hősi halált halni megmaradásunkért! Emlékük örökké megmarad a szívünkben, s a magyar hősök panteonján…

Lásd korábbi írást: ITT! 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése