2011. január 30., vasárnap

Hisztéria a Médiatörvény körül II.


Elolvastam a Médiatörvényt… Még most sem értem mi ez a hisztéria, mert konkrétumot senki sem mond… Vagdalkoznak nagy fogalmakkal, mint a demokrácia, sajtószabadság, sőt a diktatúra mint vád is elhangzik… Tudjuk, az ő szemükben a jónak a diktálása az, ami leginkább felháborító…  

Nekem, van okom a hisztériára, mert, - mint azt előre sejtettem – a törvény nem elég szigorú.
Vártam a keresztyénség, a család, a házasság szentségének védelmét, de nem találtam benne garanciákat. Benne foglaltatik ugyan az egyházi műsorok sugárzására vonatkozó védelem – reklámokra vonatkozóan -, ahogyan a gyermekek védelme is szigorúbb lett, bár az agresszivitást sugárzó filmek nem kerültek tiltás, csak korlátozás alá…

Hiányzik belőle a keresztyén, nemzeti értékek védelmére vonatkozó paragrafusok, gyalázásuknak tilalma, csakúgy, mint a házasság szentségének védelme
Gondolok itt, a cigányműsorok tömkelegére, amiben a cigányokat aljanépnek ábrázolják… A cigány habitust megjelenítő mega sorozatokra, melyek nem szerepelnek tiltólista alatt… Fekafilmekben ordítozhatnak továbbra is... Ugyanakkor nincs, vagy csak elvétve látunk valódi kultúrfilmet Indiáról, Afrikáról...
Gondolok itt a sok papellenes, házasság ellenes, feminizmust, erőszakot, homoszexualitást pártoló, szingliket magasztaló, a patriarchális berendezkedést lábbal tipró „alkotásokra”… 
A magyar nyelv rombolásának, a káromló beszéd, a szinkronizálás szándékos torzításának elkerülése érdekében tett intézkedéseket, szintén mellőzni látom…
A magyar, európai filmek, produkciók előnybe részesítése - szemben az amerikai igénytelen dömpinggel - megjelenik ugyan a törvényben, de az nem határozódik meg, hogy ezeknek európai, magyar értékek mentén kell megszületniük. Nincs erre sem garancia, így hát borítékolhatónak tűnik, hogy ugyanannak a kisebbségnek a liberális alkotásait szemlélhetjük továbbra is, akikét eddig, azzal a különbséggel, hogy magyar, illetve európai pénzből kell őket finanszírozni, de legalábbis ilyen billog legyen rajtuk…

Akkor nem értem, hogy mi a hisztéria tárgya? Remélem, van tárgya, oka, ráadásul alapos…

Mert ugye nem azért hisztiznek, hogy az eddig amerikai igénytelen dömping filmek producere lesz eztán az a személy, aki garantálni fogja nálunk az új minőség megjelenését… Mi változott? Nem Amerikában szerzett pénzről, hanem magyar pénzekről, állami pénzekről dönthet, bírhat majd befolyással a producer!?
Vagy éppen ez lett az alku része, mintegy biztosíték arra, hogy lényegében semmi sem változhat, csak papíron?

Mi lehet a hisztéria tárgya? Lefordítaná nekem valaki? Félnek, hogy mások is követnek majd minket, mint a bankadó, válságadó kapcsán?

Elárulná valaki, mi a hisztéria valódi oka?  Megmondaná egy illetékes, mi folyik a háttérben?

2 megjegyzés:

  1. Néztem, hogy próbálja az európai kommunikációt elsajátítani képtelen, magából kivetkőző a világpolgár, világvándor, zsidó vallását elhagyó pedofil leüvölteni az EU Parlamentben, Orbán Viktort… Hát mit mondjak… Nem lennék politikus.

    VálaszTörlés
  2. A saját „nagyjaink” is oda járnak rinyálni…
    Utóbb Göncz Kinga már arra vetemedett, hogy felszólítja Brüsszelben a képviselőtársait, hogy sújtsák szankciókkal Magyarországot! A polihisztéria Göncz Kinga, úgy látszik egy újabb kimívelt arcát mutogatja, - szokásához híven hátat fordítva - Magyarországnak!
    Nálunk egyszerűen csak hazaárulóknak hívják az ilyeneket!

    VálaszTörlés