Közeledik október 23.-a, nemzetünk
ünnepe. Az ’56-os forradalom és szabadságharc éppen 56 éve kezdődött…
Mindenki hangosan készül az Ünnepségre, ki itt, ki ott akarja megosztani az ünneplőket… avagy a
zavartelméjűeket…
Már aki elismeri egyáltalán
ötvenhatot, mert mit is ünnepelnek a szocik, vagy a liberálisok, a Millások?
Hogyan ünnepelhet a Magyarok Világszövetsége - igaz magyarokat, szervezeteket kizárva soraiból
-, a Magyarok Szövetségének tagjaival, vagy éppen a Fideszesek?
Azon gondolkoztam hova is
mehetnék ünnepelni? Hol nem érezném visszásnak, hazugságnak a szónoklatokat,
vagy hol érezhetném magam valóban együtt azokkal, akiknek a szíve – még
ismeretlenül is – az enyémmel dobban…
Hogyan ünnepelhetnénk azokkal az
idegenekkel és hazaárulókkal, akik 56-ban a tömegbe lövettek, éppúgy, mint a
forradalom 50. évfordulóján… Akik akkor is besározták a magyarok tisztaságát, s
akik azóta is ezt teszik… Hogyan lehetnék együtt azokkal, akik ma is
ellenforradalomnak tartják ’56-ot. Mi keresnivalóm lenne azok között, akik
ugyan helytálltak annak idején (Rácz Sándor), de ma már az ellenség vezetőjével karöltve
csúfolják meg azokat, akik ma is hűségesen képviselik, őrzik 56 emlékét… Hogyan
vállalhatnék közösséget azzal a párttal, akinek a miniszterének a barátja (Pintér
és Gergényi) az emlékező tömegbe lövethetett felelősségrevonás nélkül… akik nem
szavazták meg a Parlamentbe az ország egyetlen 56-os Múzeumának támogatását
(köztük Wittner Mária)… Hogyan hihetnék azoknak, akik manapság azt terjesztik,
hogy ’56. nem volt forradalom (Dr. Bene Gábor, Bogár László)… Hogyan emlékezhetnék
az osztályok nélküli egy akarat kinyilvánítására olyan ünneplőkkel, akik az
emberek szembefordításán és becsapásán fáradoznak…
Hol ünnepelhetnék csak úgy
csendesen, meghatódva, és büszkeséggel átitatva, szívvel, emelkedett lélekkel
és meghajtott fővel… Talán a családommal a temetőbe, szónokok nélkül…
koszorúval, egy mécsessel és összekulcsolt kézzel… Majd átgondolok a határon
túlra, s a kontinensen túlra, ahol igazi honfitársaink ugyanígy éreznek és
emlékeznek… Magamhoz ölelem őket Kanadától Ausztráliáig, Temerintől Szeredáig,
Csíksomlyótól Léván át Pozsonyig… Lehet, ők is hasonlóképpen, értetlenkedve
szemlélik az itthoni történéseket, s elmondva egy-egy fohászt szeretett hazánkért,
a megújulásért és Feltámadásáért Isten előtt, ahol együtt leszünk…
Mert bármit csinálnak is itthon,
az igazi ünneplést, megemlékezést nem vehetik el tőlünk, mert az a szívünkben,
lelkünkben zajlik… osztályok, határok és pártok nélkül is egyek vagyunk, mert
egyként érzünk, egyet gondolunk, cselekszünk és hiszünk…
Ünnepeljünk hát együtt!
Levél a FELELET.net szerkesztőinek (kattintson!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése