2012. szeptember 10., hétfő

A magyar háznak lelke van

Aki a magyar hagyományos építkezést ismeri, tudja, hogy a házak egykoron földből épültek. S aki lakott már ilyen házban, az tudja mit jelent az a mondás: 

"A földből épült háznak lelke van."

A divat és idegen érdekek diktálta építkezési módok messze elkanyarodtak a magyar, hagyományos építkezéstől. Idegen kultúrákból átvett, idegen tájolások, anyagok, idegen jelképrendszerek megvalósítása idegenné tesz bennünket saját otthonunkban, hiszen valami hiányzik... A lélek, a kapcsolat...

Egy könyvet szeretnék ezúton népszerűsíteni, melyről nemrég értesültem. Fogadják nyitott szívvel az alábbi sorokat:

A magyar ház mágikus titka (könyv)

Van egy álmom…
"Ebben az álomban Magyarországon olyan házak épülnek, amelyből teljesen egyértelműen kiderül egy idegen számára, hogy csakis Magyarországon járhat. Ezek a házak őseink tudása alapján, természetes anyagokból, a magyar térrendezés jól bevált szabályai szerint készülnek, és ezek a házak nem mediterrán házak, nem alpesi faházak, nem kínai pagodák, és még csak nem is a kínai feng shui elveit követik.
 Nekünk, magyaroknak ugyanis olyan magas szintű építészeti, térrendezési hagyományunk és jelképrendszerünk van, amely minden más utánzást fölöslegessé tesz, és amelyben az idegen elvek meghonosítása csupán káoszt okoz. Ebben a könyvben megtalálhatók azok az elvek, amelyek szerint őseink építkeztek, így az is kiderül, hogy a magyar ház szerkezete bizony olyan kozmikus alapokon, és jelképrendszeren nyugszik, amelyek a Teremtés folyamatának születtek.
Nem véletlenül négyszögletes a házak alaprajza, nem véletlen az ablakok formája, osztása, nem véletlen a házak tájolása, a kapuk elhelyezése, és nem véletlen a különböző díszítések használata sem, ugyanis a magyar ház egy térbeli összetett rovásjel, amely a jelképek ismerői számára pontosan olvasható; olvasata pedig a legmagasabb rendű dolog, ami a Földbolygón létezik, és amely így hangzik: ISTEN." ISTEN
Lásd még: ITT!


Keressék a Könyvesboltokban!



1 megjegyzés:

  1. Kerestem, de nem találtam.
    Lásd még: http://magyarno.com/a-magyar-hazak-magikus-ereje-zavart-kelt-a-feng-shui/

    Én kerestem a könyvesboltokban, de sehol sem találták, hiába mentem a pontos címmel a kezemben.
    Megtudtam, ha a könyvesboltoknak nincs szerződésük a kiadóval, akkor a könyv nem beszerezhető!!
    Ezen nagyon megrökönyödtem...

    VálaszTörlés