2012. június 30., szombat

Budaházy György felmentése


A Kúria felmentette Budaházy Györgyöt!


Lásd: ITT! és az oldalmodulon: Hungária Televízió

Az ítélet kihirdetése után Budaházy Gyuri az alábbi közleményt adta ki:

Hazafiak, honleányok!

Először is meg szeretném köszönni mindenkinek, aki a mai felülvizsgálati tárgyalásomra eljött és jelenlétével is támogatott. Korszakos jelentőségű ítélet született az egész nemzeti ellenállás számára. Mert ezzel az elítélésemmel annak idején az egész hazafias mozgalom 2006-7-es tevékenységére rásütötték tulajdonképpen "az államellenes felforgatók" bélyeget, és most ezt sikerült letépnünk.

Nem mi voltunk, akik erőszakosan a hatalmat meg akartuk szerezni, hanem Gyurcsányék voltak, akik azt erőszakkal birtokolták, bár a felmentő ítélet ez utóbbira már nem tér ki, de a Balsai-jelentés megállapításával együtt (miszerint a rendőrség követett el lakosság megfélemlítése céljából terrorcselekményeket 2006 őszén), így most lett kerek egész az ügy. Persze csak akkor vehetnénk végleg lezártnak a gyurcsányi korszakot, ha végre a névadója és bűntársai állnának a bíróság előtt. A mai ítélet utáni jókedvemben megengedek magamnak egy kis optimizmust, hogy egyszer ez is eljön.



Budaházy György

Forrás: ITT!

Isten malmai lassan őrölnek... Várjuk az igazi bűnösök megbüntetését... 
Elvárjuk!

 
Levél a FELELET.net szerkesztőinek (kattintson!)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése