2012. február 27., hétfő

Teljes gazdasági bukásunk megelőzése
a közjogi szabadságharc!

"A Kossuth térieket a lakájmédia minden eszközzel lejáratta már 2006-ban.
A bolsevik hatalom bevetette a teljes eszköztárát, amikor ráébredt, hogy elszámította magát a magyar emberek reakcióját illetően. A megfizetett hajléktalanok odacsődítésétől kezdve a tömeg vécézési szokásainak álszent, hazug kipellengérezésén keresztül a titkosszolgálati személyek nagyszámú kirendelésén és provokatív viselkedéséig mindent bedobtak.  Így a széles társadalom soha nem hallott egyetlen szót sem abból, ami ott elhangzott.
A pártpolitikai osztály nem akarta, hogy az „Erkölcsi forradalom”, vagy a „törvényes jogrend és a történeti alkotmány” helyreállításának követelései a nagy nyilvánosság elé kerüljenek. A Fidesz hatalomra kerülésével megpróbálta kiénekelni a sajtot a szánkból, s ez a hatalom birtokában részben sikerült is neki. Bevezették a „fülkeforradalom” kifejezést, törvényessé próbálták tenni a törvénytelen rendszert azzal, hogy a Rákosi diktatúra korszakát törvénytelennek nyilvánították az alaptörvényben, ám azzal az áttételes hivatkozással tették az 1989.XXXI. törvényre (amely módosította az akkori törvénytelen alaptörvényt) így pedig a Kádár korszakkal való jogfolytonosságot nem szakították meg! Sőt, mivel kifejezetten arra alapították a saját "alkotmányozó" (?) legitimitásukat, így az – s szomorúan írom le – a nullával egyenlő.

Tehát az események engem nem értek váratlanul, mert mindez már akkor látszott, amikor nem merték felvállalni a legalább ezerszáz éves magyar államiság alkotmányos szokásjogi rendszerét, hanem mismásoltak egy új alaptörvényt, de közben a történelmünk során bevált jogrendnek nem a szerves fejlődését, hanem annak kiherélését és a törvénytelenségnek a kádári korral való jogfolytonosságát betonozták be „demokratikusan”.
 Bibó István világosan fogalmazott, amikor leírta: „A hatalom demoralizál, tehát ellenőrzésre szorul.” A jelen hatalom is ellenőrzésre szorul, s ezért kérlek benneteket, dolgozzátok ki a pártoktól független civilkontroll lehetőségét mielőbb. Mert lassan nem marad semmi a hazánkból, hiszen mindegy, hogy gazdasági szabadságharcban, vagy IMF kollaboráns erők uralkodása alatt veszítünk el mindent, ami a magyar nemzet fennmaradásához szükséges lenne. Sőt az is mindegy, hogy ezt de jure teljesen törvénytelenül tették, mert de facto mégis ez a törvénytelenség látszik törvényesnek, hiszen nem szállunk vele szembe! Az eredményfelelősség pedig minden magyart terhel, ha nem is azonos mértékben. Mert az alkotmányellenes hatalomnak nemcsak jogunk ellenállni, de kötelességünk is. Ugyan mutassa már fel valaki a közjogi szabadságharc zászlaját, mert először abban a harcban kellene győzni, s csak utána jöhetne a gazdaság és a jólét!"

Szeged, 2012-02-27                               Dr. Bene Gábor S. 
.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése