„…Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!”
Ez a szívbemarkoló sor hangzik el nemzeti fohászunkban. Az elmúlt nyolc év során már kétszer is bizonyítottuk, hogy elégedettek vagyunk sorsunkkal és amikor választanunk kell a népnyúzók, a kizsákmányolók és a minket bátorító, támogató erők között, mi habozás nélkül a gazemberek zsarnokságát választjuk. Nyolc éve már, hogy nevünket és szignónkat adtuk a kifosztásunkhoz, a becsapásunkhoz és a teljes tönkretételünkhöz. Azt ígérték, úgy ígérték, és amikor a tévedésikre fény derült, valahogy sohasem mi javunkra szolgált az. Véletlenek hosszú sora, válság, terrorizmus, ármány, mindent elhitettek és mi mindent elhittünk. Láthattuk kik élnek jól, de meggyőztek minket, hogy csak azért lehet, mert ők jobban értenek mindenhez. Mindig veszítettünk, mindig csak mi veszítettünk. Trükkök százaival, hazánk káromlásával és szüntelen hazugságáradattal bizonyították, hogy lehet becstelenül politizálni. Mikor már féktelenségüknek nem volt határa, gyermekeink lelkét kezdték mérgezni, homoszexualitásra való ösztökéléssel, és az egészséges szegregáció tudatos, romboló szándékú felszámolásával. Nyolc év után ránk maradtak a kihasználatlan kórházi automaták és páncélszekrények, csak úgy, mint az üres alagutak Budapesten. Autópálya, vasúthálózat sehol, kiürült a Balaton és lopják a Hungarikumot északról. Nem lehet felsorolni, és nem is érdemes, mi mindent vettek el tőlünk. A leggyalázatosabb azonban az, hogy már az önbecsülésünk is odalett. Elmagyarázták nekünk, hogy ezeréves zászlónk bűnös gyökerű, és ezzel szabad teret adtak annak pocskondiázására. A trikolor viselése veszélyt rejt, az ő művük ez a félelem is. Mert a félelem a lényeg. Az ember, amikor retteg, lebénul, elalél, cselekvésképtelenné válik. Érthető tehát, miért kell félnünk a munkahelyünk megtartásáért és kevéske jövedelmünkért. Amíg félünk, nem mozdulunk. Amíg félünk, elnézünk, és azt a keveset szorongatjuk markunkba, amit belegyűrnek a hatalmasok.
Most egyetlen egy feladatunk van. Tovább lépni. Ma, most tegyük félre a kétségeket, menjünk el szavazni, és legalább azt tudjuk jól, kik azok, akik nem érdemlik meg a bizalmunkat.
Hiszem, hogy Magyarország számot tud vetni múltjával és jelenével. Hiszem, hogy vége önnön büntetésünk időszakának és képesek vagyunk felismerni a jó utat.
„…Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!”
Én reggel 8 órakor mentem el szavazni, majd hazaérkezvén nemzeti színű, címeres zászlóval öltöztettem fel a teraszomat.
Ez a szívbemarkoló sor hangzik el nemzeti fohászunkban. Az elmúlt nyolc év során már kétszer is bizonyítottuk, hogy elégedettek vagyunk sorsunkkal és amikor választanunk kell a népnyúzók, a kizsákmányolók és a minket bátorító, támogató erők között, mi habozás nélkül a gazemberek zsarnokságát választjuk. Nyolc éve már, hogy nevünket és szignónkat adtuk a kifosztásunkhoz, a becsapásunkhoz és a teljes tönkretételünkhöz. Azt ígérték, úgy ígérték, és amikor a tévedésikre fény derült, valahogy sohasem mi javunkra szolgált az. Véletlenek hosszú sora, válság, terrorizmus, ármány, mindent elhitettek és mi mindent elhittünk. Láthattuk kik élnek jól, de meggyőztek minket, hogy csak azért lehet, mert ők jobban értenek mindenhez. Mindig veszítettünk, mindig csak mi veszítettünk. Trükkök százaival, hazánk káromlásával és szüntelen hazugságáradattal bizonyították, hogy lehet becstelenül politizálni. Mikor már féktelenségüknek nem volt határa, gyermekeink lelkét kezdték mérgezni, homoszexualitásra való ösztökéléssel, és az egészséges szegregáció tudatos, romboló szándékú felszámolásával. Nyolc év után ránk maradtak a kihasználatlan kórházi automaták és páncélszekrények, csak úgy, mint az üres alagutak Budapesten. Autópálya, vasúthálózat sehol, kiürült a Balaton és lopják a Hungarikumot északról. Nem lehet felsorolni, és nem is érdemes, mi mindent vettek el tőlünk. A leggyalázatosabb azonban az, hogy már az önbecsülésünk is odalett. Elmagyarázták nekünk, hogy ezeréves zászlónk bűnös gyökerű, és ezzel szabad teret adtak annak pocskondiázására. A trikolor viselése veszélyt rejt, az ő művük ez a félelem is. Mert a félelem a lényeg. Az ember, amikor retteg, lebénul, elalél, cselekvésképtelenné válik. Érthető tehát, miért kell félnünk a munkahelyünk megtartásáért és kevéske jövedelmünkért. Amíg félünk, nem mozdulunk. Amíg félünk, elnézünk, és azt a keveset szorongatjuk markunkba, amit belegyűrnek a hatalmasok.
Most egyetlen egy feladatunk van. Tovább lépni. Ma, most tegyük félre a kétségeket, menjünk el szavazni, és legalább azt tudjuk jól, kik azok, akik nem érdemlik meg a bizalmunkat.
Hiszem, hogy Magyarország számot tud vetni múltjával és jelenével. Hiszem, hogy vége önnön büntetésünk időszakának és képesek vagyunk felismerni a jó utat.
„…Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!”
Én reggel 8 órakor mentem el szavazni, majd hazaérkezvén nemzeti színű, címeres zászlóval öltöztettem fel a teraszomat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése