2010. január 9., szombat

Díjalapítás

 

Ma nem szeretnék díjazott lenni, s nem szeretnék arany-pecsétgyűrűt sem kapni… tőle, tőlük nem. (Lásd: ITT!) Mellesleg jegyzem csak meg, hogy ilyen veszély nem fenyeget… nem mintha nem érdemelném meg többed magammal, lassan egy évtizede, de én mást gondolok a munkáról, együttműködésről, felelősségről, morálról, etikáról, példamutatásról, mint a vezetők, akik a  döntéseket hozzák…

 

Az országos sajtóban is visszhangot nyert egy regionális, szociális ellátó intézmény nyugdíjas vezetőjének, a végzetes balesete.

Pár hónap múlva, munkásságáért, nevével fémjelzett díjat alapítottak, melyet tavaly adtak át először, a szociális munka napján. /Erre az ünnepségre az intézmény szociális munkásai nem kapnak meghívást, mint - pár éve -megtudtam az igazgatónőtől, azért, mert „a szociális munka napja nem a szociális munkásokról szól, hanem a kitüntetettekről, és azok családjáról”… Így aztán egyik évben az ember, a másik évben az asszony kapja… - és ez nem vicc! Ezúton javaslom a szociális munka napjának újra definiálását!/

Nem tudom, hogy ő egyetértene-e vele, mindenesetre én nem helyeslem. Nem azért, mert ahogy mondani szokás, nem volt jó ember… Hiszen szerették az ellátottak, a kollégák, a párttársak… Még azt is mondhatom, hogy a jelenlegi színvonalhoz képest magasan teljesített… De, hogy díjat alapítsanak róla, csak azért, mert tragikusan távozott el? Ezzel nem értek egyet. Nem kerülhetem meg annak említését sem, hogy nevéhez köthető – szintén az országos médiumokból ismert –, az általa vezetett szociális otthon lakóinak, irányított szavaztatása az elmúlt parlamenti választáson.

Hová süllyed a díjazás, a kitüntetés, a jutalmazás eszmei értéke, a megbecsülés, a példaadás, ha igazi példakép sincs?

 

Ha díjalapításról kérdeznének engem, két szakembert javasolnék: az egyik Dr. Gyökössy Endre pasztorál-pszichológus, a másik Dr. Pik Katalin pedagógus, szociológus, szociális munkás.

Mindkettőjükről elnevezett díjjal szívesen büszkélkednék.

 

Folyt. köv.

 

1 megjegyzés:

  1. Szép arca volt. Kollégái azt mondták, egész életében ebből élt meg.

    Egy közvetlen munkatársa jegyezte meg, hogy nem véletlen, hogy halálakor, a baleset következtében, teljesen arctalanná vált.

    VálaszTörlés