A Sereg

Remek dolog történt Pécsett. A nép választhatott és választott. Nem mindig volt ez így. Évekig esély sem volt a szabad döntésre, csak pártkatonák masíroztak az urnákhoz és tették a dolgukat. A vörös hívek még ma is masíroznak, nem értik, nem is érthetik, hogy az ő idejük már régen elmúlt, túlérett szőlőfürtök a vesszőn, bor már nem lesz belőlük, csak kései madarak fogják őket unottan piszkálgatni. Tizenkilencezer ember még nem érti, még mindig nem érti, hogy vége. Vége a proletár-büszkeségnek, a vas nélküli vas-akarásnak, a józan észt nélkülöző terv-gazdálkodásnak és vége a káder-őrületnek, ami kontárok hadát szabadította hazánkra. A masírozás még megy, sokszor gyakorolták kisdobosként, úttörőként a dicsőbb napokon, lépteik mégis fáradtak lettek, erőtlen az igazodás és páran már ki is hullottak a sorból. Megfogytak, szemükből elveszett a lelkesedés, de masíroznak, mert így tanulták és mást nem ismernek. Itt élnek közöttünk, megfáradva a menetbe, karoljuk fel hát őket, mert nekik is van joguk a pihenéshez, adjuk tudtukra: munkájukért, szolgálataikért kijár a tisztelet. Nem kell már trombitaszóra csatarendbe állni, szívből is lehet menni, ha az ember úgy érzi. De nem kötelező, már nem az.

Pécs több mint 10%-a a JOBBIKOT tisztelte meg szavazatával. Köszönjük Pécs!