Az aranyvonat
Összeállításunk nem a Magyar Nemzeti Bank
aranykészletét 1945-ben nyugatra szállító és amerikai hadizsákmánnyá vált vasúti
szerelvényről szól, hanem arról az aranyvonatról, amely 1938-ban államalapító
királyunk, Szent István halálának 900. évfordulójára emlékeztetve indult
országjáró körútra, s az aranynál is fontosabb ereklyét, a nagy király jobbját
vitte magával három éven át, pontos menetrend alapján összeállított útvonalon, a
lehető legtöbb magyar települést felkeresve. A Kárpát-medencei magyar
közösségeket összekapcsoló országlás ereklyeszállító szimbólumát, az aranykocsit
építenék újjá civil szervezetek, vasútvállalatok szakmai
támogatásával.
1938 kétszeresen is szentév volt
Magyarországon: a budapesti XXXIV. eucharisztikus világkongresszus és Szent
István apostoli királyunk halálának, 1038. augusztus 15.-ének 900.
évfordulójáról való megemlékezés kapcsolódott össze egy nagyszabású
ünnepségsorozatban, ahol egymást szervesen kiegészítették az állami és egyházi,
a nemzeti és a keresztény mozzanatok. A két ünnep közös csúcspontja a Szent Jobb
országlátása volt, amely összekapcsolta a központi és a regionális ünnepségeket
és a felekezetek fölé emelkedve a nemzeti egységre való törekvés jelképe
lett.
A magyar ipar remeke
A
Szent Jobb szállításához egy gazdagon díszített, különleges műszaki megoldásokat
megvalósító vasúti kocsit épített mindössze négy hónap alatt a Serédi Jusztinián
bíboros vezette Szent István Emlékév Országos Bizottsága megbízásából a MÁV,
amit a hozzá kapcsolódó kocsikkal együtt ma „aranyvonatnak” nevezünk. Bátran
állíthatjuk, hogy az ereklyét szállító vagon, az „aranykocsi”, a magyar tervező-
és díszítőművészet, s a magyar ipar remeke volt.
Az
aranyvonat egy mozdonyból és öt kocsiból állt. Az egyházi és világi méltóságokat
szállító két-két luxuskocsi fogta közre az ereklyét szállító, bizánci stílusban
díszített aranykocsit, amit a MÁV egy négytengelyű szalonkocsijából alakítottak
ki Urbányi Vilmos és Márton Lajos tervei alapján a MÁV dunakeszi főműhelyében. A
festést Márton Lajos és Szlamka István végezte el. A korabeli Vasúti és
közlekedési közlöny 48. számában Bereznai Oszkár mérnök és báró Puchner Endre
főtiszt részletesen leírja a Szent István jobbját szállító
aranyvonatot:
„Csak az aranykocsinak van különleges,
díszes külseje, a többi szabályos, gyorsvonatú kocsi. A mozdonynak, mely a
vonatot viszi, egyetlen díszítése egy hatalmas kereszt az elején. E keresztet az
est beálltával kivilágítják. Ez a látvány felejthetetlen, különösen, amikor a
világító kereszt a sötétből kibontakozik, és közeledve mindjobban
megnagyobbodik.”
A
leírás szerint az aranykocsit nem csak különleges külső és belső díszítése,
hanem alakja is megkülönböztette más gyorsvonatú kocsiktól. Kívülről szemlélve
az első, ami feltűnt, hogy oldalfala mélyebbre nyúlt le, hogy minél kevesebb
látszódjék az alvázon szükséges szerkezeti részekből. A másik, ami szembeötlő
volt, az a hatalmas nyílás a kocsi mindkét oldalán, amelyen át mindenki láthatta
a Szent Jobbot. E nyílás a kocsi padlós szintjétől egészen a tető aljáig ért:
1790 mm magas volt, hossza pedig 3300 mm. Elzárására egy aranyozott keretekbe
foglalt, háromrészes, gumi görgőkön és plüss csúszópofákon zajtalanul mozgó
tolóajtó szolgált, mely egy-egy drótköteles húzószerkezettel a kocsi belsejéből
észrevétlenül volt nyitható-csukható.
A
kocsi belseje egy nagy és két kisteremből állt. A nagyterem a Szent Jobbot
bemutató dísztér, a két kis terem a kocsi végein a szolgálaton kívüli koronaőrök
tartózkodási helye volt. Innen működtették a tolóajtók nyitó és csukó
szerkezetét és a világítás kapcsolóit.
A
nagyterem közepén állt az a különleges rugós állvány, amelyen az ezüst
ereklyetartóban útközben nyugodott. A Szent Jobb ereklyét a vasúti szállítás
közben óvni kellett minden olyan rázkódástól, amely az ezeréves ereklyére
veszedelmes lehetett. Gondoskodni kellett tehát olyan állványról, mely a vasúti
jármű magasabb frekvenciájú rezgéseit alacsonyabb frekvenciájú, „lágy”
rezgésekre alakította át. Főképpen a váltók és sínütközések okozta függőleges
irányú rázkódtatások ellen kellett védekezni. Minthogy a lökések minden
irányból jöhetnek (indítás, fékezés, sínütközések, kanyarulati egyenetlenségek),
az állványnak olyannak kellett lennie, hogy a lökéseket minden irányból egyforma
rugalmassággal vegye fel.
A
leleményesen elkészített szerkezet próbájánál az alapelv az volt: akkor jó az
állvány, ha a legrosszabb pályán a szóba jöhető legnagyobb sebességnél sem
lépnek fel a vállon való hordozásnál nagyobb erők. Ennek mérésére a dunakeszi
főműhelyben műkörmenetet rendeztek. Az ereklye körmeneti hordozó állványát az
ereklyetartó kb. 70 kg-os súlyával megterhelték, elhelyezték rajta a
Bereznai-féle optikai gyorsulásmérő műszert, majd négy ember a vállára vette és
körülhordozta. A műszer adatait diagramon rögzítették. Ezután futópróbára vitték
az aranykocsit a beszerelt állvánnyal együtt a budapest-szobi vonal legrosszabb
szakaszán, 70 km/óra vonatsebességgel. A mérések azt igazolták, hogy még e rossz
vasúti szakaszon is az ereklye több mint kétszer kisebb rázkódásokat szenved el
az állványon, mint a körmeneti körülhordozás alkalmával.
Az
ereklyét minden országló útjára elkísérte a Szent Jobb őre, Mészáros János,
budapesti érseki helytartó, négy irgalmasrendi szerzetes, akik a körmenetekben
az ereklyét vitték és a koronaőrség tizenhat tagja Pajtás Ernő őrnagy és
Máriássy László ezredes vezetésével. Részükre széles és vasúti üzemben
szokatlanul kényelmes lépcsőt terveztek, hogy a ki- és beszállás a kellő
ünnepélyességgel történhessék. Az ereklyetartó kocsiba helyezése és kivétele egy
gumigörgőkön zajtalanul kihúzható padlórész segítségével
történt.
Az aranykocsi arany, ezüst, bíbor és zöld színekben pompázó, gazdagon díszített külső oldalait a magyar szentek: István, Gellért, Imre, Gizella, Margit, Mór, László és Erzsébet egészalakos képei díszítették, s mindkét oldalán az 1038–1938 évszámok hirdették a szent király jubileumát. A kocsi tetején négy imádkozó angyal között a Szent Korona este kivilágított, nagyított mását helyezték el. A kocsi közepén a kétoldalt üvegfalú, a padlóján és oldalain bíborszínű, a mennyezetén hófehér selyemmel bevont díszteremben a rezgéscsillapító-rugós állványon nyugodott a koronaőrök őrizte, megvilágított ereklye, hogy ott is jól lássák, ahol nem emelték le a vonatról, csak áthaladt a szerelvény.
Az aranykocsi arany, ezüst, bíbor és zöld színekben pompázó, gazdagon díszített külső oldalait a magyar szentek: István, Gellért, Imre, Gizella, Margit, Mór, László és Erzsébet egészalakos képei díszítették, s mindkét oldalán az 1038–1938 évszámok hirdették a szent király jubileumát. A kocsi tetején négy imádkozó angyal között a Szent Korona este kivilágított, nagyított mását helyezték el. A kocsi közepén a kétoldalt üvegfalú, a padlóján és oldalain bíborszínű, a mennyezetén hófehér selyemmel bevont díszteremben a rezgéscsillapító-rugós állványon nyugodott a koronaőrök őrizte, megvilágított ereklye, hogy ott is jól lássák, ahol nem emelték le a vonatról, csak áthaladt a szerelvény.
A Szent Jobb
országlátása
Összesen huszonkét olyan magyar várost
látogatott meg 1938 és 1942 között a Szent Jobb, ahol az aranyvonat nemcsak
megállt, hanem az ereklyét a városban közszemlére téve tisztelegtek előtte. Az
aranyvonat országlátásának legfontosabb állomásai között volt Esztergom,
Székesfehérvár, Kaposvár, Nagykanizsa, Zalaegerszeg, Baja, Pécs, Szekszárd, Vác,
Győr, Komárom, Szombathely, Sopron, Veszprém, Zirc, Kalocsa, Kiskunfélegyháza,
Kiskunhalas, Szeged, Hódmezővásárhely, Kecskemét, Szentes, Békéscsaba, Debrecen,
Gyula, Szolnok, Eger, Miskolc, Nyíregyháza, Gyöngyös, Érsekújvár, Léva,
Győrszentmárton (ma Pannonhalma), Balassagyarmat, Ipolyság, Losonc, Kassa,
Rimaszombat, Rozsnyó, Salgótarján, Beregszász, Munkács, Sátoraljaújhely, Ungvár,
Nagyvárad. Az érintett helységek száma természetesen ennek a többszöröse volt. A
pontos menetrend szerint meghatározott útvonalon közlekedő vonat az állomásokon
lépésben haladt át, s a lakosság fedetlen fővel, térden állva köszöntötte a
Szent Jobbot, amelyet csak a kocsi üvegfalán át láthatott.
Útvonala mentén a vasúti őrházakat és
állomásokat földíszítették, a falvak népe templomi zászlók alatt, körmenetben
vonult ki az állomásokra. A vármegyék határán küldöttség várta az Aranyvonatot,
amely a városokban néhány órát, a közbülső állomásokon pár percet tartózkodott.
Az 1938-as nyári mezőgazdasági munkák miatti szünetet kivéve minden héten 1-3
napos utakon járta az országot.
Az
aranyvonattal érkező Szent Jobb fogadását a települések igyekeztek méretüktől és
erejüktől függően leleményes megoldásokkal emlékezetessé tenni, amit később
minden településre kitérve egy közös albumban örökítettek meg. Székesfehérvárott
például egy speciálisan kiképzett vörös bársonyhintó nyolc egyforma fehér
paripával, hátukon zöld mundérba öltöztetett hajtókkal várta az ereklyét.
Miskolcon egy speciálisan kiképzett autóval szállították, Szombathelyen
ágyúlövésekkel köszöntötték, míg a Szegedre érkező szerelvényt már
Pálmonostortól egymástól hallótávolságra álló iskolások várták, s „élő
telefonként” adták tovább a szegedi állomásig, hogy „Jön István
király!”
Civil kezdeményezésre újra
megépítenék
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése