2004-ben, Magyarország-Szerbia vízilabda döntőt játszott az olimpián… Akkoriban nagyon elkeserített, hogy folyamatosan érkeztek a hírek a határon túli magyarokat ért támadásokról… A mérkőzésen vesztésre álltunk, nagyon… Könnyes kétségbeesésemben Istenhez fohászkodtam, s csak annyit mondtam, hogy „Istenem, te tudod, hogy odaát verik a magyarokat!” Isten csodát tett, és a csapat ledolgozta hatalmas hátrányát, sőt, győzni tudott! (lásd: ITT!) Hálával volt tele a szívem, mert jel volt ez számomra, megértettem, hogy Isten soha nem fogja a magyarokat magukra hagyni…
Azóta még inkább figyelemmel kísérem a határon túli eseményeket…
Vasárnap ebéd után felhívott egy barátunk Budapestről, s csak annyit mondott: „Baj van… ki kellene menni Pozsonyba… éjfélre itthon leszünk.” Azonnal indultam.
Ilyen esetek sajnos mindenhol előfordulhatnak… Az azonban, ahogy ezt az adott helyen hogyan kezelik, vagy hogyan nem kezelik a hatóságok, az a mérvadó… Az esetek többsége nem nyer kellő figyelmet és orvoslást…
A támadások eltussolását az elkövetők megerősítésként élik meg... vérszemet kapnak. Ezért fontos, hogy azonnal és a kellő nyomatékkal lereagáljuk, és kikényszerítsük a hatalom megfelelő, szigorú intézkedését és azok hatásainak, eredményeinek nyilvánossá tételét. Ki kell vívni a különböző nemzetiségű lakosság együttes elutasítását és tiltakozását minden, hasonlóan alantas indíttatású bűncselekménnyel szemben, kifejezésre juttatni szimpátiájukat és melléállásukat az áldozatokkal és azok családjaival.
Fontos, hogy megértsék az áldozatok is, hogy bátor kiállásukkal megelőzhetik, vagy csökkenthetik a hasonló támadások előfordulását, megvédve ezzel a következő potenciális áldozatokat… Meg kell értenünk ugyanakkor azt is, ha bagatellizálnak, vagy elzárkóznak a nyilatkozatok elől, hiszen ilyen fiatalon, - önhibájukon kívül - ilyen megrázkódtatást átélni, s azt feldolgozni, nagyon nehéz… Tapintatosnak kell lenni, s meg kell érteni, tiszteletben kell tartani az elzárkózást is…
Az ilyen jellegű témák mindig nagy körültekintést igényelnek. Nem szabad meghátrálni, ugyanakkor indulatoktól mentesen, tényszerűen, ok-okozati összefüggéseket feltárva kell publicitást biztosítani. Nem elhanyagolva a várható intézkedésekre, azok foganatosítására való fókuszálást is, továbbá annak hangsúlyozását és bemutatását, hogy szoros összefogásra van szükség.
A pozsonyi eset kapcsán újra felmerül a felelősség kérdése… A szlovákiai politikai hatalom felelőssége, az anyaország felelőssége, az unió felelőssége, ahogy a civil társadalom hangja és végül, az egyén felelőssége, áldozatvállalása és az áldozatok felelősségvállalása…
Átolvasva a sajtóhíreket, melyek az eset kapcsán megjelentek, sokakban felmerülhet a kérdés, „miért nem maradtak inkább otthon?” „Miért nem volt nekik elég a házibulizás?” Ezek a kérdések, csak kötekedőek, és sehova se vezetnek… Nekik üzenem. Nem kérem, nem házibuli volt – bár miért ne lehetett volna? -, hanem a család, rokonokkal és néhány baráttal együtt otthon ünnepelte gyermekük felnőtté válását … majd éjfél körül a fiatalok úgy döntöttek, discoba mennek… Nem részegen, nem hangoskodva, nem randalírozva… A szülők, testvérek, hálásak lehetnek, hogy jól nevelt gyerekeik, jól érzik magukat egymás társaságában… Még csak aggódniuk se kellett, hiszen ők vigyáznak is egymásra…
Aztán hajnali 6 órakor hazatérnek… látható sérülésekkel, orvosi ellátást, rendőrségi tanúvallomást követően!
Az egyik áldozat elmondta, hogy amikor észrevették a csoportot, akkor figyelmeztették egymást, hogy „ne beszéljünk magyarul”, majd lehajtott fővel – kerülve a szemkontaktust – próbáltak elhaladni a veszélyesnek ítélt csoportosulás mellett… Nem sikerült, ketten a tizenkét-tizenöt fős társaságból rájuk támadtak… Mindezt Pozsony egyik frekventált helyén, - biztonsági szempontból is kiemelt övezetében, - közvetlenül a Grassalkovics kastély mellett (mely jelenleg elnöki rezidenciaként működik), a rendőrségtől néhány háztömbnyire… Egyik magyar fiú átmentette a lányokat a túloldalra, akik közül az egyik lány ijedtében elájult… Mire a fiú visszatért, hogy társai segítségére siessen, megérkeztek a közeli rendőrségről riasztott rendőrök és az elkövetők elinaltak… Addigra azonban már megtörtént a brutális támadás…
Az eseményeken túlmenően több kérdés fogalmazódott meg bennem: hogyan fordulhat elő az, hogy fiatalok saját hazájukban, féljenek saját anyanyelvükön beszélni?
Hogy titkolniuk kelljen nemzeti hovatartozásukat?
Miért van az, hogy az áldozatok megpróbálják elbagatellizálni a történteket?
Miért van az, hogy az áldozatok félnek nyilatkozni?
Miért van az, hogy az áldozatokat képviselőjük nélkül hallgatják ki a rendőrségen?
Miért van az, hogy a támadók soviniszta indíttatását figyelmen kívül hagyják?
Mi lesz a megígért kártérítésből?
Mit mutatnak a közelben felszerelt kamerák a támadásról?
Amikor megismerjük és feltárjuk a háttérben zaljó folyamatokat, akkor ezekre a kérdésekre is választ kapunk…
Ez azonban nem elég. Olyan intézkedéseket kell foganatosítani és megvalósítani, mely végleg felszámolhatja az efféle tragédiák sorozatát és következmények nélküli előfordulását.
Ezzel azonban már nem kerülhetjük meg a történelmi igazságszolgáltatás kérdését sem…
Levél a FELELET.net szerkesztőinek (kattintson!)
http://www.youtube.com/watch?feature=endscreen&NR=1&v=3swrIC6oPI4
VálaszTörlés