Ma a névnapi kalendárium szerint, Szilárda napja van. Nem kérem, nem elírás. A Wikipédia szerint a Szilárda, a Szilárd férfi név női megfelelője… Mit nem mond? S ha már róla nem ír semmit, megnézem a Szilárd névnél, ahol azt olvasom, hogy a Konstantin magyar megfelelője… Konstantináról szó nincs.
Azon gondolkodom, hogy csak én vagyok ennyire értetlen, velem van a baj, vagy tényleg meghibbantak az emberek? Jó, tegyük fel tényleg meghibbantak… joguk van hozzá. Miért nem tiltakoznak azonban azok a tudósok, nyelvészek, akik ezt engedélyezik? Hol vannak az irodalmárok, néprajzosok, pszichológusok, a gyermekvédelmisek, a pedagógusok, papok, akik a hangjukat hallatnák, hogy ilyen nevet nem lehet adni egy gyereknek! Hiszen egész életében lány Szilárdnak fogják hívni, tartani!? Lehet, hogy ez azokról szól, akik fiút akartak és nem tudták elfogadni, hogy mégis lányuk lett? Értem én ezt is, de akkor miért nem kezeltetik ők magukat, mielőtt a lányukból fiú lesz… Ne csodálkozzanak majd, ha a lány odaáll elébük azzal, hogy felvállalja a „másságát”? Vagy épp azok ügyködnek ezen, akik szerint majd eldönti a gyerek, hogy fiú, vagy lány akar lenni nagykorára?
Lehet, hogy ez is a rombolás tudatos része, amikor a szép ősi magyar nevek helyett, idegenből átvett neveket vesznek fel az utónévjegyzékbe, vagy férfineveket nőiesítenek…
De még ez sem elég, ne névadója, hanem keresztelője legyen annak a gyereknek…
Nincs ugyan üdvszerző funkciója a keresztségnek, mégis boldog boldogtalan kérheti és sajnos az egyház ki is szolgálja ebbéli igényüket, mindenféle garanciák nélkül. Én nem tenném, nem engedném. Arról most nem beszélek, hogy a gyerek nevéről gyakran következtetni lehet a szülők származására, hovatartozására, életformájára, vallására…
Maradjunk csak egyszerűen a név választásánál. Szép hagyományokat rúgnak föl, s járatják le – tudatlanul - maradinak, ócskának minősítve.
Nálunk a szülők nevét örökölték az első gyermekek, a többi pedig egy méltó rokon emlékét volt hivatott megőrizni ilyen módon… Erdélyben, - katolikus csíki székelyek körében - például nem értettem, hogy miért van egymást követő napokon a születésnapja és a névnapja a gyerekeknek. Felületes szemlélő azt gondolná, azért, hogy megússzák egy ajándékkal a két alkalmat. Valójában az történik, hogy a gyermek születését övező, valamely szent nevéről kapja a keresztnevét. Milyen felemelő és üdvös. Ki kívánhatna jobbat, szebbet, méltóbbat, ígéretesebbet gyermekének…
Itt az ideje megfontolni, hogy mit is adunk családnevünk mellé, az utódoknak… Ne felejtsük, minket, magyarokat, a név kötelez…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése