2010. március 3., szerda

Esélyes az én hazám


Esélyes az én hazám - Pálffy István jegyzete

hétfő, 2010-03-01 12:37, demokrata.hu

 

Esélyes az én hazám

 

Ismét az a kérdés, hogy milyen lesz ez az ország? Mert ugyan ma még bajban van a hazánk, de jön a változás, a kilábalás a határon belül és kívül is.


Magyarország szerkezetének eresztékeit megerősítheti egy hatékony új állam, amely az ezeréves közigazgatás rendjére épül. Tíz falu újra építhet templomot, mert a kereszténydemokrácia kormányzó tényező lesz. Levegőhöz jutnak a kistelepülések: megmaradhatnak az iskolák, a szolgáltató kisposták, a jól szervezett kishivatal, holnapután pedig talán a vonat és a busz is újra jár, ahol szükséges. A magányos ember – bal és jobboldali egyaránt - társakra találhat a széles nemzeti közösségben és az ébredő vidéken. Nem kell már SZTK bot, hogy megtámassza az időseket, segít rajtuk a közgondoskodás. Egyre több lehetőséget kapnak a fiatalok, nem menekülnek el otthonról, itthonról. Nem hagyják el a földet, nem adják el a külföldi gazdáknak, a magyar termőföld helyét nem idegen nagybirtok és génmódosított nagyüzem foglalja majd el. A városok szellősek és élhetőek lesznek, a körzetes iskolákban egyre többet tanítanak majd a hazáról, lesz megint kötelező nyelv, mégpedig a magyar, az erkölcs és a hit.

 A rendszerváltás haszonlesői, a nemzeti vagyon áruba bocsátásából törvénytelenül gazdagodók törvényesen kiszabott büntetésüket fogják tölteni. Kievezünk a veszélyzónából! Felállunk a szégyenpadról, ahová egy elvtelen neoliberális álbaloldali elit juttatott bennünket. Ma még üres a kassza, de a ciklus végén már euró csöröghet benne. Növekedni fog a termelőerőnk, több lesz a dolgozó ember, több lesz a születő gyermek, kevésbé fogy majd a lakosság, egészségesebb lesz a társadalom, kevesebb az abortusz, kevesebb a halott. Segít majd a többi magyar a határokon túl, az ország jövendő kettős állampolgárai. Esélyt kap az egységes magyar nemzet: szeretet, szolidaritás, szinergia emelheti Közép-Európa vezető szerepébe.

Túléltünk már tatárt, törököt, Trianont, tbc-t, ÁVH-t, KGB-t, és most – most ismét esélyes a mi hazánk.

 

Pálffy István

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése