Október 23-i ünnepségen vettem részt a munkahelyemen. Két éve úgy kellett kiharcolnom, hogy megemlékezhessünk róla, mivel a többséget semmi nem motiválta az ünneplésre: nem tanultak róla, nem volt sem minta, sem emlékkép erről az alkalomról…
Ma azt kérdezték tőlem az ünnepség után, hogy mit szólok a műsorhoz? Tetszett? Igen… - válaszoltam, kissé eltűnődve.
Amit nem mondtam el, hogy nem tetszett, hogy a vezetőnő a Himnusz eléneklése helyett annak meghallgatására szólította fel a hallgatóságot. Oláh Ibolya énekelte CD-ről a Magyarország című dalt, ami véleményem szerint nem méltó ehhez az ünnephez – lévén, hogy nem egy MTV produkcióról van szó -, bár kétségkívül sokaknak tetszést aratott.
Mi nem tetszett? „Az, hogy október 23-án győzött a forradalom, nem pedig elbukott… A műsorban több időt szenteltek a forradalom és szabadságharc leverésére, mint győzelmére.”
Legalább ezt a néhány napot adják, hagyják meg nekünk örömteli, büszke ünneplésre! Ezt senki sem veheti el tőlünk. Ekkor ismert meg minket a világ, s nőttünk a nemzetek fölé lélekben, tisztességben, útmutatásban.
Aztán emlékezzünk tisztelettel, méltósággal november 4-én a legnemesebb küzdelem véres leverésére…
De ma még nem… Ma ünnep van!
A múlt hősei iránti mély tisztelet, a forradalom tisztasága és szellemi öröksége ma is összeköt bennünket. Együtt ünneplünk velük. Nem csak testileg, hanem lelkileg.
Bár tanulnunk kell még az ünneplést, de ma újra büszkeség tölt el, és emelt fővel tekintek a holnap elé…
A társadalom egységét a Hazánk iránti közös felelősség elsőbbsége hozta létre. Erre az egységre kell újra törekednünk, és emlékeznünk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése