Trianonról másképpen
„Ti gonoszt gondoltatok én ellenem, de Isten azt jóra gondolta fordítani” /1Móz 50,20a/
Számításaim szerint, Magyarország etnikai összetétele nem igen változott meg Trianon után sem. Többször mondták már nekem, hogy mit akarunk mi nagy Magyarországot, ez csak egy fantazmagória. Hiszen korábban is a lakosság kevesebb, mint 50%-a vallotta csak magát magyarnak. Meglehet. Amikor lezárták a határokat a magyarok többsége maradt szülőföldjén, mivel ragaszkodnak őseik lak- és temetkezési helyéhez. Tömegesen jöttek viszont a mobilisabb népek közül sokan, gondolok itt a kereskedőnépekre, akik magyarnak vallva magukat itt telepedtek le. A nyelvvel nem volt gondjuk, hiszen beszélték a többségi magyar társadalom nyelvét. Magyaros hangzású névváltozások tömege regisztrálódott, s ma már ember legyen a talpán, aki a foglalkozásokról, nemzetiségekről, keresztnevekről, melléknevekről, helyiségekről kapott családnevekből kisilabizálja, ki milyen nemzetiséghez tartozott korábban.
Ha a számoknál és az arányoknál tartunk, tudjuk, hogy hazánkban a legmagasabb népszaporulattal rendelkező etnikum, a cigányság. Nemcsak, hogy több gyermeket vállalnak, hanem jóval több generációt produkálnak egy évszázad alatt, mint más populációk… Asszimilációjukat a kommunista éra tovább szorgalmazta, és az állami szféra magába szívta. Ez olyan jól sikerült, hogy a romungrókat maguk a cigányok sem ismerik föl… Ez a széles réteg a legkönnyebben befolyásolható, lekötelezhető, megvásárolható...
Sokan lettünk, de nem lettünk többen. Jelentős emberáradat, - köztük néhány nagy magyar is (Kós Károly, Benedek Elek, Thorma János) - éppen ellentétes irányban mozgott a beáramló tömegekkel, és elhagyták Magyarországot, hogy erősítsék az otthon maradottakat, s közösen őrizzék, amit Isten reájuk bízott…
Nem akarok én nagy Magyarországot, csak függetlenséget: minden magyar régiónak.
Trianonból tehát mi előnyünk lehet, lett, vagy lesz? Mindenütt azt láttuk, hogy a határainkon túl élő magyarságot nem csak a kommunista diktatúra, hanem az idegen elnyomás, az állandó fenyegetettség, üldözés mellett kellett megőrizniük magyarságukat, és mindez az addiginál is mélyebb összefogásra késztette őket. Hitük megtartatott, hagyományaikat megőrizték, nyelvüket ápolták, költészetük, irodalmuk, művészetük tovább virágzott. Miközben nálunk a három T (tűrés, támogatás, tiltás) politikája mellett nem is tudtuk mit jelent magyarnak lenni, addig határainkon túl életben tartották a magyar nemzeti identitást anélkül, hogy nevén nevezték volna. Az érintetlen tisztaság határainkon kívül rekedt, s éppen ezért, most van hova fordulnunk, van honnan példát vennünk, s erőt merítenünk, hogy megtanuljuk, kik is vagyunk valójában. Így végre mi is részeseivé válhatunk az igazi magyar nemzetnek! Megkockáztatom, hogy Trianon nélkül a teljes magyarság az enyészet martalékává válhatott volna.
Isten adta ezt a földet a magyarságnak, senki sem veheti el tőlünk, csak Ő.
Szomorú sóhaj, egy menekült édesanya ajkáról, ki nemes hivatást választva segít rászorulókon: „Tudod, nehéz volt odahaza, mert románokkal kellett dolgozni és mindig lenéztek bennünket. De ennyi rosszindulatot, és kétszínűséget soha nem tapasztaltam, mint itt Magyarországon.” Azért imádkozom, hogy maradjon meg tisztának, és ne ő idomuljon hozzánk – a hamis békesség kedvéért -, hanem legyen ereje megőrizni ősi, szívós magyarságát, tartását.
Sajnos a menekült nő, beállt az idegenek (romungrók)sorába.
VálaszTörlés