Bakay Kornél (régészprofesszor) véleménye (Szent István királyról, a
nemrégiben átfuserált István, a király c. rockoperáról és Szörényi
leventéről):
975 évvel ezelőtt hunyt el I. Szent István
magyar király, augusztus 15-én. 30 évvel ezelőtt gyűlt össze 14 ezer ember a
budapesti Királydombon az „István, a király” c. rockopera megtekintésére,
augusztus 20-án. Az elsőként említett évfordulót feltétlen meg kellett
ünnepelni. A második évforduló programjáért nagy, igen nagy kár volt! Minden
tisztességes, józan gondolkodású magyar embernek meg kellett volna rendülnie,
fel kellett volna háborodnia azon, hogy egy felfuvalkodott, egészen
tehetségtelen, undorítóan magyargyűlölő személy miként mutatta be azt a
Szörényi Levente - Bródy János - Boldizsár Miklós által alkotott művet, amely
az 1920 és 1945 között született nemzedék tagjai számára, kétségtelenül
eltúlozva és feldicsőítve, de szent volt.
Sem Szegeden, sem Budapesten nem
utasították el az emberek tízezrei ezt a tudatosan szennyé silányított
bemutatót! Sőt! Felállva, vastapssal jutalmazták az előadást és az elképesztően
színvonaltalan, unalmas, ízléstelen színészi alakításokat. Hogyan történhetett
meg ez a szégyen? Hogyan jutottunk ide? Ki a felelős mindezért? Az elbeszélés
írója 2003-ban meghalt, a szövegíró álláspontja, senkit sem lepett meg, egészen
azonosult a rendezővel, a zeneszerző viszont, kétségtelenül, kifordult
önmagából. Vagy ilyen is volt? Hiszen azt nyilatkozta, hogy a „Felkelt a mi
napunk!” valójában egy gúnydalnak készült, sőt a rendezőnek ő maga adta a
mostani ötleteket, amelyekkel a legnagyobb mértékben egyetért.
Szörényi Levente (1945), aki az
1960-as évektől magyar nemzeti ikonná magasztosult, 2013-ban megsemmisült. Látszólag,
ez a megállapítás alaptalan, hiszen a közönség óriási tetszésnyilvánítással
jutalmazta saját megalázását és meggyalázását, múltjának kicsúfolását. A jól
megtervezett manipuláció ismét sikerült. De éppen ez teszi a zeneszerző
pálfordulását példátlan árulássá. Mert minden korábbi alkotása és cselekedete
hitelét vesztette. A Koncert, a Kőműves Kelemen, az Atilla, Isten kardja, A
kiátkozott, a pilisi Holdvilágárok kutatása, az Ősbuda keresése. Ő maga állt az
élére annak a „mozgalomnak”, hogy lássuk hát, mit lehet még lenyomatni a magyar
nép torkán, mit lehet még büntetlenül megtenni ezzel a méltóságát vesztett
tömeggel? Szörényi Levente egy csodált és szeretve tisztelt ikonból egy
jelenkori, tucat-művésszé züllött, „ő is csak egy közülük” (Mészáros László),
aki önteltségből és jó pénzért mindenre kapható.
A legszégyenteljesebb dolgok egyike,
Koltay Gábor gyalázása. A szövegíró műve gyengécskére sikeredett, a zene sem
hozta volna az ország-világra szóló hatalmas sikert, ha nem „dobja fel” a nagy
ivű, látványos és rendkívül hatásos rendezés. Koltay Gábor az „István, a
királyt”-t is, az „Atilla, Isten kardja”-t is nagyszerűen rendezte meg.
Gondoljunk csak arra, hogy 400 néptáncost mozgatott, Novák Ferenc
útmutatásával. Hasonlóképpen tette Novák Ferenc Csíksomlyón is, ahol
négyszázezer embert bűvölt el és ragadott magával ez a mű. Igazi közösséggé
formálta a magyarokat. Létrehozták a művészet csodáját. Tudatosították az
emberekben, hogy csodálatos dolog magyarnak lenni!
S Szörényi Levente azt az embert, aki
a művüket naggyá tette, „legagyizta”! Önteltségében odáig ment, hogy
csúfondárosan becsmérelte Koltay Gábor Trianon és Wass Albert - filmjét is.
Szörényi Levente emberileg és
művészileg megbukott, alakja szétmállott. Életműve felfeslett és hiteltelenné
vált. Mert az ugyan igaz, hogy modell-drámának is nevezhető az István, a
király, de az egyáltalán nem igaz, hogy a választott történelmi korszak tetszés
szerint kezelhető.
Nos, lássuk István király valóságos
alakját és a magyar állam létrejöttének folyamatát.
Évszázadok óta minden hatalom Szent
Istvánra hivatkozik, s őt államalapítónak nevezik, aki az 1000. év előtt élt
magyarok, vad, barbár, civilizálatlan, nomád tömegeit letelepítette,
megregulázta, kivezette a pogány mocsokból és megkereszteltette, „tűzzel-vassal,
hogy ha kell”. István király uralkodása tehát egy választóvonal, egy történelmi
cezura, amely előtt a magyarságnak igazi értékei nemigen voltak. A magyarság a
X. század végén végveszélybe került, állítják mind a hivatalos történettudomány
szószólói, mind a politikusok, akár a baloldalon, akár a jobb oldalon állnak.
Vagyis: ha Géza nagyfejedelem és fia Vajk-István nem szedi ráncba ezt a barbár
népet, elpusztulunk, kiirtanak bennünket a nagyhatalmak, Bizánc és a
német-római királyság, majd császárság.
Ez, a mind a mai napig hangoztatott
érvelés egészen téves, teljesen hamis!
Szent István király kiemelt
tisztelete természetesen teljesen megalapozott, ám a históriai összegzés, a
felfestett kép távol áll az egykori valóságtól. Az igaz ugyan, hogy a hiteles
források száma kicsi, az 1100/1200 évvel ezelőtti világ minden részlete soha
sem lesz pontosan felderíthető, annyit azonban biztosan tudunk, hogy a magyar
nagyfejedelemség már a X. században állam volt, meghatározott
területtel, megszervezett közigazgatással (a megye-szervezet létrejötte
megkezdődött a X. század végén, hiszen Somogy vármegye már 1001-ben létezett!),
működött a bíróságok hálózata (karka, horka), volt jól szervezett, erős
hadsereg, volt testőrség, voltak várak és települések, voltak szántóföldek,
szőlők, legelők. A magyarok és az itt talált népek (avarok, szlávok) nem nomád
állattartók voltak, hanem földet művelő, rideg módon tenyésztett állatok
gazdái. Minderről Szent István király törvényei tanúskodnak, amelyek már 1010
körül írásba voltak foglalva! A nép ismerte Jézus tanításait, ismerte és
tisztelte a Boldogasszonyt (a Napba öltözött Asszony, Babba Mária), sokan a
nyakukban kereszteket hordtak. Voltak már a X. században ortodox papok
irányította püspökségek (pl. Hierotheosz Erdélyben).
A Kárpát-medence egészét
benépesítették a magyarul beszélő emberek, akiknek erős mi-tudata volt. Magukat
megkülönböztették az idegenektől s őrizték a szabadságukat, ameddig lehetett.
A magyar nagyfejedelemség ereje
teljében volt a X. században, ezt bizonyítják az európai hadjáratok sikerei.
Szó sem lehet tehát a végveszélybe sodródott Magyarországról! Ugyanakkor Bizánc
és a pápaság súlyos válságban volt. A bizánci császárok egymást legyilkolták
(V. Leó, III. Mihály, VII. Konstantin, Tzezmikész János, Phokász), a pápák
egészen hitvány emberek voltak és súlyos gaztetteket hajtottak végre (III. Leó,
VI. István /a hullazsinat véghez vivője/, XII. János, VI. Benedek, XIV. János).
Fel sem merülhet, hogy István a pápától kért és kapott volna koronát! Amint az
sem, hogy Géza nagyfejedelem megrettent volna a németektől. Ellenkezőleg! A
quelinburgi találkozóra, ahol a környező vazallus államok uralkodói személyesen
jelentek meg, ő csak 12 főemberét küldte el s megengedte (nem pedig
kikönyörögte), hogy térítő papok jöjjenek az országába.
Géza fejedelem II. Henrik testvérét,
Gizellát megnyerte a fia számára s ez nagyon jelentős cselekmény volt. Az
uralkodás öröklési rendjéről szóló kinyilatkoztatások is valótlanok. Ugyanis
kezdettől az elsőszülöttség elve érvényesült, Árpád nagyfejedelem ágában is, és
Koppány-Vászoly ágában is: Taksony fia Géza, Géza fia István, István fia Imre.
Koppány-Vászoly fia András, András fia Salamon, Béla fia Géza, majd László,
Géza fia: István, etc. Kivételek akkor voltak, ha nem volt fiúörökös vagy az
ország szuverenitása forgott kockán.
Mindez persze nem tükröződik a
rockoperában, amely így történelmietlen és pontatlan. A Koppány-István ellentét
azonban jól megragadott mozzanat, mert valóban súlyos nézetkülönbség volt
közöttük. De nem azáltal, hogy a pogány Koppány romlásba akarta dönteni az
országot, hanem azáltal, hogy Koppány és tábora (Gyula, majd Ajtony) nem akarta
elfogadni Nyugat-Európa törvényeit és keresztényi rendjét. Ők nem vették észre,
vagy nem akarták tudomásul venni, hogy a X. század végére teljesen megváltozott
az eurázsiai hatalmi helyzet. A magyarság elszakadt keleti szövetségeseitől,
elsősorban Kazária pusztulása okán. De súlyos helyzetet teremtettek az arabok
is, akik mind keleten, mind nyugaton előretörtek.
Géza és István politikájának valódi
rugóit mindmáig nem értettük meg. A magyar állam igenis erős volt, de tartósan
nem tudott volna ellenállni a környező hatalmaknak, ha nem illeszkedik bele a
római keresztény világ egyetemes rendjébe, mert egyedül maradt. Ma is így
vagyunk.
István király nagysága abban van,
hogy el tudta rejteni népünk valódi arculatát, el tudta rejteni önmagunkat, de
erős kézzel őrizte hatalmát és az ország függetlenségét s népe magyarságát. A
magyar királyság volt akkoriban az egyetlen valóban független ország. Sem a
cseh, sem a lengyel, sem a horvát uralkodó nem volt szuverén, hűbéresek voltak
egyházi és világi téren egyaránt. István király és utódai maguk nevezték ki az
egyház főpapjait is, dacolva a pápákkal egészen a XVII. század végéig.
Szent István király nem adta fel sem
Kelet örökségét, sem a függetlenségünket soha. 1030-ban a ránk törő német
császárt súlyosan megverte, Bécset is elfoglalta és az egész német sereget
foglyul ejtette. Rosszul tették, hogy gyámoltalan, pipogya, ide-oda sodródó
emberként mutatták be, igazodva a szentté avatás legendáinak kegyes
hazugságaihoz: pius, sanctissimus, mitissi mus (kegyes, szent, szelíd).
Ő tovább használta az ősi ötös
számrendszert, egyetlen hatalomként törvényeket alkotott és foglalt írásba,
kiváló pénzt veretett, szintén egyedüliként Közép-Európában, őrizte és vigyázta
a régi hagyományokat: az un. Szent István szarkofágon ott díszlik a Nap és a
Föld örök jelképe: a rombusz és a spirális, mint a Teremtő Isten szimbólumai.
Nyakában hordta az ősi vérszerződés jelképét az ezüst rythont (később a
zalavári apátság kincstárába került), ugyanúgy, mint Szent László király,
akinek a hermáján évszázadokon át ott volt az ivókürt, amely ma is megvan a
győri székesegyházban.
Mostanában két rendkívüli esemény is
történt. Az egyik a Szent László herma fejereklyetartójában meglelt koponya, a
másik a Horvátországból – átmenetileg – hazatért Szent István állkapocs
Székesfehérvárott. Azonnal DNS-vizsgálatot kell végezni a Szent Jobbot és III.
Béla csontjait is bevonva. Ez a magyar állam elsőrangú kötelessége. Ezzel
megindulhatna az Álmos-Árpád-dinasztia tagjainak maradványaival szemben
elkövetett égbe kiáltó gazság jóvátétele. Mert igenis jóvá kell tenni a
bűneinket. Amint jóvá kellene tenni az István, a király rockopera mostani
elaljasított bűncselekményét is (vö. Jobbágyi Gábor véleményét), s persze a
szereplő gárdából azoknak, akik valóban markáns személyiségek voltak (Varga
Miklós, Nagy Feró, Novák Péter) nyílt színen bocsánatot kellene kérniük
mindazoktól, akik szerették és tisztelték őket. A többiek szóra sem érdemesek.
Bakay Kornél
Levél a FELELET.net szerkesztőinek (kattintson!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése