"Magyarország nagyon jól megvolt a Valutaalap és a Világbank
áldásai nélkül, míg a Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1982. május 6-án a Valutaalaphoz
[7/1982. NET Határozat, Magyar Közlöny, 1982. május 4.,
24. sz.; alapokmány kihirdetése 1982. évi 6. sz. tvr.], majd ugyanaz év július 7-én a Világbankhoz [9/1982. NET Határozat, Magyar
Közlöny, 1982. június 30., 38. sz.; alapokmány
kihirdetése 1982. évi 15. sz. tvr.] nem csatlakozott. Ez az aktus az elfogadási
okiratoknak az Egyesült Államok Kormányánál való egyidejű letétbe helyezésével
lett perfektuálva [tökéletesítve].
A magyar Országgyűlés a csatlakozást sem akkor, sem később nem
szentesítette, az akkori kormány utóbb sem informálta az ország
közvéleményét a csatlakozás körülményeiről és okairól, ez a kérdés társadalmi
vita tárgyát sem képezte …
Felmerül azután a felelősség kérdése is. Mert azok, akik ezeket a kölcsönöket felvették
és elherdálták, -- mert semmi nyoma nincs, hogy a magyar népnek ezekből
bármi haszna is származott volna --, még bizonyára közöttünk élnek. Nincs szándékunkban vendettát hirdetni, de a nemzet elszegényítéséért felelni kell.
…a Szovjetunió a cári Oroszország adósságaiból a mai napig
egy kopeket sem fizetett vissza. Talán nekünk is van egy kis érvünk, hogy a
bukott rendszer adósságait nem lehet csak úgy egyszerűen a magyar nép nyakába
varrni.
Amikor Antall József
miniszterelnök röviddel hatalomra jutása után bejelentette, hogy
„..a kormány a Kádár-rendszer által
hátrahagyott államadósságot mindenképpen fizetni szándékozik, mert
ellenkező esetben Magyarország hitelképessége kerülne veszélybe”,
Az Antall-kormány még abban az évben, alig hét hónap alatt az államadósságba
lapátolt bele mintegy 1,5 milliárd dollárt az idegenforgalomból és
külkereskedelmünkből származó nyugati valutabevételünkből,
és még további 2 milliárd dollárt
vett fel különböző kölcsönökben a
Világbanktól, a Valutaalaptól és a nagy nyugati pénzintézetektől, melyek teljes összegét az államadósság kamataira és
törlesztésére fordította. Másszóval: az államadósság már az
Antall-kormány első évében tovább emelkedett.
…. Hasztalan hívtam fel a figyelmet magányos hangként erre a
borzalmas adósság-koloncra, mely nemzetgazdaságunkat összeroppanással,
társadalmunkat teljes elszegényedéssel fenyegette, sehol nem találtam
meghallgattatásra. Ha valamelyik újságíró bátortalanul fel is vetette ezt a
kérdést, a kormány és a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Surányi György válasza kivétel nélkül az volt, hogy
“nemzetközi hitelképességünket veszélyeztetnénk”, ha nem fizetnénk
pontosan az államadósságot, és hogy “egyetlen nyugati gazdasági szakértő sem
javasolja, hogy az államadósság részbeni elengedését vagy átütemezését kérjük.”
Pedig ez teljesen valótlan volt, amit a
nyilatkozóknak tudniuk kellett. A magyar
emigráció megfelelő szakértelemmel és gazdasági tapasztalattal rendelkező
tagjai közül számosan, köztük tekintélyes bankemberek is, mutattak rá az
újságcikkekben és élőszóval is az államadósság maradéktalan fizetésével járó
súlyos veszélyekre.
A Párizsban élő 84 éves André
Kosztolányi, a nyugati gazdasági világ egyik legismertebb, “tőzsdepapának”
becézett pénzügyi szakértője, 1990 nyarán, budapesti látogatása alkalmával a
Magyar Hírlap munkatársa kérdéseire a következő válaszokat adta:
“- Na, de mi lesz a 21 milliárd
dolláros adósságunkkal?
- Ez csak számbeli sokaság, de
végeredményben nem játszik szerepet, mert úgysem lesz visszafizetve...
- Bár szándékunk épp a pontos
törlesztés. Tegyük föl, hogy nem fizetünk vissza semmit. De mi lesz a többi
országgal, ha azok is kijelentik, hogy nem fizetnek vissza semmit?
- Némi túlzás azt mondani, ha
kijelentik. Ezt nem kell kijelenteni. Mindenki tudja, hogy nem fizetik vissza a
tartozásukat és soha nem is fogják. Slussz. Maga
szenved attól, ha a nagybankok nem kapják vissza pénzeiket?
- Nem.
- Na látja! Mi lenne, ha az adósállamok egy nap, valami csoda folytán, rengeteg
pénzhez jutnának, és következő reggel letennék az asztalra összes tartozásukat?
- ??
- A legnagyobb katasztrófa! Mindez olyan gigantikus
inflációt eredményezne, hogy belebolondulna a világ. Ennek a rengeteg pénznek
vannak konzekvenciái, de nem előttünk, hanem mögöttünk. A kiadott kölcsönöket ajándékként kell tekinteni.
Az adósságot a kormány nem fizeti vissza, és az élet megy tovább.”
Ez a bölcs és szókimondó idős pénzember azonban, az egész
magyar társadalommal egyetemben, még csak nem is sejtette, hogy Antall József későbbi miniszterelnök
megbízottai már 1990. februárjában, a választási kampány kezdetén, megkötötték az alkut Londonban
országunk legnagyobb hitelezőivel, a
Rothschild és Warburg bankházakkal, a Kádár-rendszer által hátrahagyott
államadósság pontos és maradéktalan visszafizetésére. Minderre csupán 1995.
júliusában derült fény, mikor Rabár Ferenc, az Antall-kormány első
pénzügyminisztere, egy őszinteségi rohamában elmondta az egészet Meszlény Lászlónak, a Magyar Nemzet gazdasági riporterének.
[“Pénzügyi segítség
helyett ígéreteket kaptunk”, Magyar Nemzet, 1995. 07. 22.]
“Antall József szólt nekem 1990. februárjában, hogy lesz
Londonban egy tárgyalás, melyet Soros
György szervez, és témája a magyar adóssághiány lehetséges kezelési módja…
A megbeszélések nemcsak az adósság kezeléséről, hanem a
követendő privatizációs stratégiáról
is zajlottak. A kétnapos londoni vizit keretében a Rothschild Bankházzal
kizárólag a privatizációról tárgyaltunk. A második napon Soros György a Wallburg [i.e. Warburg] Bankház szakértőit hívta meg, és e
társaságban ismertette az adósságállománnyal kapcsolatos téziseit...
Az elképzelés gerince
az előzetes tanulmányban is szerepelt már, lényege egy “debt
equity swapping” művelet
volt, azaz az adósságért a hitelezőknek
magyar tulajdonnal fizettünk volna. Ez szorosan kapcsolódott a privatizáció
kérdéséhez…
“A helyzet tehát az - összegezi Szakolczai György fentebb idézett cikkében -, hogy a
Kékszalag Bizottság által megszervezett és semmiféle
alkotmányos felhatalmazással nem rendelkező és tárgyalásainak tartalmát
mindeddig szigorúan homályban tartó csoport megbeszéléseinek (vagy akár
hallgatólagos megállapodásainak) folytán alakultak
ki a rendszerváltás utáni magyar gazdaság - sőt társadalompolitika -
legfontosabb alapelvei! Ezek szerint Magyarország - és egyedül Magyarország
a) nem kezdeményez adósságkönnyítést;
b) elutasítja a reprivatizáció minden formáját;
c) kizárja a széles rétegeket a nemzeti termelőtőke tulajdonából; és
d) megindítja a nemzeti termelőtőke külföldiek javára való nagy volumenű értékesítését bevételszerzési célból.”
a) nem kezdeményez adósságkönnyítést;
b) elutasítja a reprivatizáció minden formáját;
c) kizárja a széles rétegeket a nemzeti termelőtőke tulajdonából; és
d) megindítja a nemzeti termelőtőke külföldiek javára való nagy volumenű értékesítését bevételszerzési célból.”
Így történt 1990-ben, az Antall-kormány első száz napja alatt: becsapódott kis Magyarország mögött az adósok börtönének kapuja."
Teljes írásrészlet megtekinthető: ITT!
Levél a FELELET.net szerkesztőinek (kattintson!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése