2013. március 17., vasárnap

Dr. Endrey Antal: „A disznófejű nagyúr” /részlet/




"Magyarország nagyon jól megvolt a Valutaalap és a Világbank áldásai nélkül, míg a Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1982. május 6-án a Valutaalaphoz [7/1982. NET Határozat, Magyar Közlöny, 1982. május 4., 24. sz.; alapokmány kihirdetése 1982. évi 6. sz. tvr.], majd ugyanaz év július 7-én a Világbankhoz [9/1982. NET Határozat, Magyar Közlöny, 1982. június 30., 38. sz.; alapokmány kihirdetése 1982. évi 15. sz. tvr.] nem csatlakozott. Ez az aktus az elfogadási okiratoknak az Egyesült Államok Kormányánál való egyidejű letétbe helyezésével lett perfektuálva [tökéletesítve].
A magyar Országgyűlés a csatlakozást sem akkor, sem később nem szentesítette, az akkori kormány utóbb sem informálta az ország közvéleményét a csatlakozás körülményeiről és okairól, ez a kérdés társadalmi vita tárgyát sem képezte …
Felmerül azután a felelősség kérdése is. Mert azok, akik ezeket a kölcsönöket felvették és elherdálták, -- mert semmi nyoma nincs, hogy a magyar népnek ezekből bármi haszna is származott volna --, még bizonyára közöttünk élnek. Nincs szándékunkban vendettát hirdetni, de a nemzet elszegényítéséért felelni kell.
…a Szovjetunió a cári Oroszország adósságaiból a mai napig egy kopeket sem fizetett vissza. Talán nekünk is van egy kis érvünk, hogy a bukott rendszer adósságait nem lehet csak úgy egyszerűen a magyar nép nyakába varrni.
Amikor Antall József miniszterelnök röviddel hatalomra jutása után bejelentette, hogy
..a kormány a Kádár-rendszer által hátrahagyott államadósságot mindenképpen fizetni szándékozik, mert ellenkező esetben Magyarország hitelképessége kerülne veszélybe”,
Az Antall-kormány még abban az évben, alig hét hónap alatt az államadósságba lapátolt bele mintegy 1,5 milliárd dollárt az idegenforgalomból és külkereskedelmünkből származó nyugati valutabevételünkből, és még további 2 milliárd dollárt vett fel különböző kölcsönökben a Világbanktól, a Valutaalaptól és a nagy nyugati pénzintézetektől, melyek teljes összegét az államadósság kamataira és törlesztésére fordította. Másszóval: az államadósság már az Antall-kormány első évében tovább emelkedett.
…. Hasztalan hívtam fel a figyelmet magányos hangként erre a borzalmas adósság-koloncra, mely nemzetgazdaságunkat összeroppanással, társadalmunkat teljes elszegényedéssel fenyegette, sehol nem találtam meghallgattatásra. Ha valamelyik újságíró bátortalanul fel is vetette ezt a kérdést, a kormány és a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Surányi György válasza kivétel nélkül az volt, hogy
“nemzetközi hitelképességünket veszélyeztetnénk”, ha nem fizetnénk pontosan az államadósságot, és hogy “egyetlen nyugati gazdasági szakértő sem javasolja, hogy az államadósság részbeni elengedését vagy átütemezését kérjük.”
 Pedig ez teljesen valótlan volt, amit a nyilatkozóknak tudniuk kellett. A magyar emigráció megfelelő szakértelemmel és gazdasági tapasztalattal rendelkező tagjai közül számosan, köztük tekintélyes bankemberek is, mutattak rá az újságcikkekben és élőszóval is az államadósság maradéktalan fizetésével járó súlyos veszélyekre.

A Párizsban élő 84 éves André Kosztolányi, a nyugati gazdasági világ egyik legismertebb, “tőzsdepapának” becézett pénzügyi szakértője, 1990 nyarán, budapesti látogatása alkalmával a Magyar Hírlap munkatársa kérdéseire a következő válaszokat adta:
“- Na, de mi lesz a 21 milliárd dolláros adósságunkkal?
- Ez csak számbeli sokaság, de végeredményben nem játszik szerepet, mert úgysem lesz visszafizetve...
- Bár szándékunk épp a pontos törlesztés. Tegyük föl, hogy nem fizetünk vissza semmit. De mi lesz a többi országgal, ha azok is kijelentik, hogy nem fizetnek vissza semmit?
- Némi túlzás azt mondani, ha kijelentik. Ezt nem kell kijelenteni. Mindenki tudja, hogy nem fizetik vissza a tartozásukat és soha nem is fogják. Slussz. Maga szenved attól, ha a nagybankok nem kapják vissza pénzeiket?
- Nem.
- Na látja! Mi lenne, ha az adósállamok egy nap, valami csoda folytán, rengeteg pénzhez jutnának, és következő reggel letennék az asztalra összes tartozásukat?
- ??
- A legnagyobb katasztrófa! Mindez olyan gigantikus inflációt eredményezne, hogy belebolondulna a világ. Ennek a rengeteg pénznek vannak konzekvenciái, de nem előttünk, hanem mögöttünk. A kiadott kölcsönöket ajándékként kell tekinteni. Az adósságot a kormány nem fizeti vissza, és az élet megy tovább.”
Ez a bölcs és szókimondó idős pénzember azonban, az egész magyar társadalommal egyetemben, még csak nem is sejtette, hogy Antall József későbbi miniszterelnök megbízottai már 1990. februárjában, a választási kampány kezdetén, megkötötték az alkut Londonban országunk legnagyobb hitelezőivel, a Rothschild és Warburg bankházakkal, a Kádár-rendszer által hátrahagyott államadósság pontos és maradéktalan visszafizetésére. Minderre csupán 1995. júliusában derült fény, mikor Rabár Ferenc, az Antall-kormány első pénzügyminisztere, egy őszinteségi rohamában elmondta az egészet Meszlény Lászlónak, a Magyar Nemzet gazdasági riporterének.
[“Pénzügyi segítség helyett ígéreteket kaptunk”, Magyar Nemzet, 1995. 07. 22.]
“Antall József szólt nekem 1990. februárjában, hogy lesz Londonban egy tárgyalás, melyet Soros György szervez, és témája a magyar adóssághiány lehetséges kezelési módja…
A megbeszélések nemcsak az adósság kezeléséről, hanem a követendő privatizációs stratégiáról is zajlottak. A kétnapos londoni vizit keretében a Rothschild Bankházzal kizárólag a privatizációról tárgyaltunk. A második napon Soros György a Wallburg [i.e. Warburg] Bankház szakértőit hívta meg, és e társaságban ismertette az adósságállománnyal kapcsolatos téziseit...
 Az elképzelés gerince az előzetes tanulmányban is szerepelt már, lényege egy “debt equity swapping” művelet volt, azaz az adósságért a hitelezőknek magyar tulajdonnal fizettünk volna. Ez szorosan kapcsolódott a privatizáció kérdéséhez
“A helyzet tehát az - összegezi Szakolczai György fentebb idézett cikkében -, hogy a Kékszalag Bizottság által megszervezett és semmiféle alkotmányos felhatalmazással nem rendelkező és tárgyalásainak tartalmát mindeddig szigorúan homályban tartó csoport megbeszéléseinek (vagy akár hallgatólagos megállapodásainak) folytán alakultak ki a rendszerváltás utáni magyar gazdaság - sőt társadalompolitika - legfontosabb alapelvei! Ezek szerint Magyarország - és egyedül Magyarország 
a) nem kezdeményez adósságkönnyítést; 
b) elutasítja a reprivatizáció minden formáját; 
c) kizárja a széles rétegeket a nemzeti termelőtőke tulajdonából; és 
d) megindítja a nemzeti termelőtőke külföldiek javára való nagy volumenű értékesítését bevételszerzési célból.”

Így történt 1990-ben, az Antall-kormány első száz napja alatt: becsapódott kis Magyarország mögött az adósok börtönének kapuja."

Teljes írásrészlet megtekinthető: ITT! 


Levél a FELELET.net szerkesztőinek (kattintson!)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése