A „normalizáció” két évtizede
1969-ben Csehszlovákiában kezdetét vette a husáki „normalizáció” időszaka. Az „ideiglenesen” az országban tartózkodó szovjet hadsereg árnyékában a Gustáv Husák által irányított pártvezetés a brezsnyevi politikát hűségesen másolva az 50-es évek politikai eszközeit élesztette újjá. Az 1956-os forradalom utáni Magyarországot idéző kivégzések ugyan nem voltak, de a pártban és a társadalomban széles körű tisztogatás kezdődött. Az 1945-48 közötti magyarellenes politikában is vezető szerepet játszó Gustáv Husák politikai eszköztárából a hetvenes-nyolcvanas években sem hiányoztak a kisebbségellenes jegyek. A federációs törvény értelmében 1969 januárjában megalakult a Szlovák Szocialista Köztársaság kormánya, amelyben a nemzetiségi ügyekkel foglalkozó tárca nélküli miniszteri posztot a Csemadok elnöke, Dobos László kapta. Létrehozták a Szlovák Nemzeti Tanácson belül működő Nemzetiségi Tanácsot, a Nemzeti Tanács alelnökévé pedig Szabó Rezsőt nevezték ki. A normalizációs politika azonban gyorsan lecsapott a kibontakozó kisebbségi politizálásra. 1970-ben Szabó Rezsőt felmentették, a nemzetiségi ügyekkel foglalkozó miniszteri posztot pedig felszámolták. A Csemadok sem kerülte el a sorsát. Addigi vezetését eltávolították, s helyükre a párthoz hű hivatalnokokat ültettek. A Csemadokot kizárták a politikai és társadalmi szervezeteket tömörítő Nemzeti Frontból, amely mozgáskörének szűkülését jelentette.
A husáki normalizáció időszakában különösen a magyar kisebbség nyelvhasználati gyakorlatát és a magyar iskolákat érték gyakori támadások. Rendelet szabályozta például a szlovákiai településnevek írását a magyar sajtóban. Megtiltották a magyar nevek használatát (Pozsony, Zsolna, Kassa), s a hivatalos szlovák tulajdonnevek használatát tették kötelezővé (Bratislava, Žilina, Košice). A Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete dolgozta ki a történelmi magyar személynevek szlovák helyesírásának alapelveit. E szerint az olyan történelmi személyiségek neveit, akik kapcsolatba hozhatók a szlovák történelemmel a szlovák helyesírás szabályai szerint kell írni. Így a szlovák sajtó és a történetírás a mai napig a Pazmany (Pázmány), Pálfi (Pálffy), Csáki (Csáky) névalakokat használja. Sőt egyes történelmi családnevek durva fordítás áldozatai lettek, így lett a Szentiványiból Svätojánsky, a Fejérpatakyból pedig Belopotocký.
A magyar nyelvű oktatást ért támadások egyaránt érintették az óvodákat és az általános és középiskolákat. 1977-ben a magyar nyelvű óvodák legidősebb korcsoportjában kötelezővé tették a napi szlovák nyelvű foglalkozást, amely során a magyar kisgyerekeknek a szlovák nyelv alapjait kellett elsajátítaniuk. Az iskolai oktatásban a magyar nyelvhasználat visszaszorítására történtek kísérletek. Ez elsősorban a középiskolákban hozta meg eredményét, hiszen a szaktantárgyak oktatását több magyar iskolában szlovák nyelvűre változtatták. Az 1970-es évek második felében szlovák kormánykörökben tervezetet dolgoztak ki a magyar nyelvű oktatás szovjet típusú elsorvasztására. A kiszivárgott információk nagy felháborodást váltottak ki magyar értelmiségi körökben éppúgy, mint a Csemadok berkeiben. Különböző csatornákon keresztül kísérletek történtek a tervezet megakadályozására. A Csemadokban és az államigazgatásban dolgozó magyarok tiltakozása mellett kibontakozott egy újfajta jelenség is: a szlovákiai magyarság disszidens (demokratikus ellenzéki) mozgalma.
A Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottsága 1978-ban alakult meg, azzal a céllal, hogy a szlovákiai magyarságot érő sérelmekre felhívja a közvélemény figyelmét, és hogy a maga módszereivel akadályozza meg azokat. Vezető személyisége egy fiatal pozsonyi geológus, Duray Miklós volt. Rajta kívül még 12-15 személy alkotta azt a laza szerveződést, amely alkalmi segítők százaival az egész szlovákiai magyarságot behálózta. A Jogvédő Bizottság a cseh ellenzékiek, a Charta 77 mozgalmával is felvette a kapcsolatot. A Jogvédő Bizottság első nagy akcióját a magyar nyelvű oktatás elszlovákosítását jelentő rendelet életbe léptetése ellen indította. Válaszul a Csemadoknak és a köztársasági elnöknek küldött tiltakozásokra 1982 júliusában Duray Miklóst letartóztatták, és a köztársaság felforgatásának vádja címén pert indítottak ellene, és több magyar értelmiségit kihallgatásra idéztek be. A tiltakozások azonban meghozták eredményüket, a tervezet megvalósítását elnapolták.
A nemzetközi visszhangot kiváltó ügyben a magyarországi közélet és a nemzetközi írótársadalom több neves alakja is hallatta hangját. Durayt végül száznapi fogva tartás után szabadon engedték.
Folyt. köv.
Levél a FELELET.net szerkesztőinek (kattintson!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése