Magyar Nemzet szerkesztősége
Kérem tájékoztassák Pataky István újságíró urat, hogy a szlovák magyar viszonyban addig lesznek ordítozások, amíg az egyoldalú DURVA és OTROMBA pánszláv hazugságokat a történelemírásban toleráljuk és amíg a hazai történészek és a hivatalos politika az ellen semmit nem tesz.
Vegyék már észre: Nem mi ordítozunk, ők ordítoznak és velünk is mindenki ordítozik, amikor a hazudozásra figyelmeztetünk. Elég legyen a cenzúrázásból és faji felsőbbrendű primitívekből!
Vagyis az ordítozásért vállalják az elvtársak a felelősséget.
Fico, sőt Orbán is a kommunista időben tanulta ezeket a kliséket és azokat ismételgeti.
Fico természetesen vakon hiszi a hazug mítoszokat az egész nacionalizmusuk arra alapul. Hazugságokra. Fico a Benes törvényekről is tudja, hogy a nagymorávia mítosz az alapjuk és ezért ragaszkodnak hozzájuk. Ideje lenne ezt a hazug szőnyeget kihúzni alóluk, hogy végre földet érjenek, mert az NKVD-s gyilkolásra följogosítva érezték és ma is érzik magukat a hazug mítoszok állandó indoktrinálása révén a teljes lakosságba.
Barátommal mentem át a párkányi hídon pár éve és egy tót apa magyarázta a gyerekeinek, hogy az mind a hegyen bazilikástul "nagymorva" birodalom volt.
Ezt éri el az önök gyáva, elvtelen, hazaáruló és gyalázatos kultúrpolitikája és külügyminisztériuma. A legkártékonyabb az összes közül! Nem kérünk ezekből a hazaárulókból és idegenmajmoló idiótákból, amit Önök fölmutathatnak!
Szlovákiát nem kell gazdaságilag segíteni, ha pénzhez jutnak vadul ránk támadnak, semmi értelme. Eddig is túl sokat loptak el és csak az oroszoknak kell az erős Szlovákia az orosz befolyás hídfőállásának.
Semmi szükség egy újabb davaj mechanizmusra az egész lehetetlen állapot tetejére!
Micsoda disznóság, hogy a felvidéki magyarok ügyeit a kormány állandóan félresöpri Ficók és "nagymorva" disznóságok, Metódok, hazug papok, meg benes törvények miatt?
A két nacionalizmus között az a különbség, hogy Ficót a hazugságok segítik, ha azok kiderülnek, az egész kártyavár összeomlik, míg a magyarok nevében ez az elvtelen trianoni kormányzat bocsánatot kér dolgokért, ami sohasem történt meg. Olyasmiért üldöznek minket, ami közönséges hazudozás.
A magyarok nem verhették szét "nagymoraviat", mert olyasmi nem létezett és Nyitrán sohasem volt ilyen Birodalom, nemhogy Metód érsekkel az élén. Nevetséges hülyék mind.
A mellékelt írásban erre a sok hazugságra mutatok rá és az teljesen botrányos, hogy az ócska kliséket unos-untalan ismételgetik, ahelyett, hogy leszámolnának a hamis mítoszokkal.
Üdvözlettel,
Geönczeöl Gyula,
Felvidék
Geönczeöl Gyula,
Felvidék
Mivel a pozsonyi
csata mítosza egyre terjed, az egészet VÉGRE vissza kell helyezni a TÖRTÉNELMI
alapokra és HELYSZÍNEKRE.
IGENIS NAGY,
DÖNTŐ hadjárat volt 907-ben, de ennek előzményei vannak, amelyek NEM
a felvidéki Pozsonyhoz kötődnek.
Nekünk magyaroknak
valódi történelmi eseményekre visszatekintő mítoszaink vannak és nincs
szükségünk téves, vagy hamis történetekre.
907-ben a magyarok az avarok
hibájából tanulva, akik mindhárom frank ék ellen egy-időben védekeztek és így
megosztották erőiket, a déli, Száva alatti területeket Sirmium központtal
elveszítették; A magyarok ezért egyenként, túlerővel, és azt meglepetéssel
párosítva támadták, mindhárom frank hadseregcsoportot egyenként bekerítették és
megsemmisítették, és ezzel visszaállították Pannónia, tehát a Kárpát-medence
ősi pannon, szkíta, szarmata, hun, avar, magyar hegemóniáját. Erről szól a
907-es hadjárat, tehát sokkal többről, mint egyetlen győztes csatáról. Ezer
évre dőlt el a Kárpát-medence sorsa és ebbe a korabeli Alpok feletti barbár
Európának bele kellett törődnie.
A Magyarok 907-ben külön – külön
végeztek a déliekkel,
amely a mai Klagenfurt fele nyomult Bajorország, tehát a Duna felől, ez volt a
déli bajor ék. Az északi
éket később pusztították el a Duna fölött. A Déli ék 907 Július
4-én pusztult el az északi egy napra rá, Július 5-én, ezt abból tudjuk, hogy a
parancsnok, Liutpold palatínus halálát, Július 5.-ben jelölik meg a frank
iratok. Az északi ék valahol Ennsburgtól északra a Duna északi oldalán
táborozott. Frank szokás szerint a hadjáratok előtt az északi germán
tartományok fegyveres alakulatai (az alamanni-k, svábok, szászok, csehek, északi
viking germánok) a császár, a király, vagy a palatínus parancsára
Regensburg mellett gyülekeztek, különösképpen a dél - nyugati hadjáratokhoz,
aminek célja a Dráva és Száva vidéke volt. NEM tudni pontosan, hogy a Liutpold
palatínus, Csehország fejedelme 903-tól, Bajorország, Karinhtia őrgrófja által
szervezett északi ék pontosan hol táborozott, de az biztos, hogy a had
gyülekezőben volt, nagyon magabiztosak voltak, nem tudták, hogy délen a déli ék
már elpusztult. A magyarok Július 5-én tehát meglepték, és elpusztították az
északi éket. A csata helyszínét tehát helyesebb Ennsburgtól északra eső helyhez
kötni, mert az is a tény, hogy a magyarok a 3. hadseregcsoportot és a hajóhadat
is azt követően lepték meg és pusztították el ENNSBURG mellett, amikor a 2.
sereget már elpusztították. Ez azt is jelentheti, hogy a csata az északi
Liutprand (Liutpold) frank ék ellen elég távol volt ahhoz, hogy pusztulásukról
az ennsburgiak ne vehessenek tudomást, de a felvonulás együttesen kellett volna
történjen, tehát az Ennsburg melletti gyülekezőtáborban be kellett várni az
északi éket. Csak együtt vonultak volna dél fele, hogy a Dunán valahol Tullnál
átkeljenek és a déli éket segítsék. Így aztán Ennsburgnál a 3. sereget is
meglepték és elpusztították a magyarok.
A harcias Liutpold őrgróf, majd
palatínus Arnulf császár mellett érte el magas rangjait. Arnulf halálával a kor
szokása szerint megszűntek a szerződések Árpád fejedelem és a császár között.
Liutpold pedig azonnal ellenségeskedésbe kezdett a magyarokkal. Nem
tisztelte az Arnulf császár és a magyarok közötti békeszerződéseket (amelyek
idején nem voltak magyar hadjáratok "kalandozások", nyugatra, mint
ahogy erről nyugati divatokban szenvedő történészeink félrebeszélnek). Mi több,
Liutprand (Liutpold) megakadályozta, hogy Arnulf két idősebbik fiának egyike
legyen a Kelet-frank király, ami a kor szokásainak megfelelt volna. Mindkét
idősebb Arnulf fiúnak a hosszabban tartó béke érdekében Árpád egy-egy leánya
volt a felesége, de a béke a magyarokkal a harcias frank "egyháznak"
nem tetszett és Liutpold vezetésével Gyermek Lajost emelték trónra, miközben
Liutpold megkezdte a fegyveres szervezkedést.
Arnulf császár 899 december
végén halt meg Regensburgban és ott is temették el. Liutpold már 900-ban
megtámadott egy Ennsburg mellett a Dunán átkelő magyar alakulatot és mintegy
900 magyart öltek meg. 904-ben Gyermek Lajos a Fisha folyó melle meghívta Árpád
fejedelem helyettesét a KURSZÁNT (horkát, karcsát a kendet), arra hivatkozva,
hogy a szerződéseket rendezzék, de a frankok orvul legyilkolták a magyar
küldöttséget és Kurszánt. Abban a reményben, hogy a magyarok között az
utódlás kérdése miatt viták kezdődnek és a frank támadás idejére nem maradna
egységes magyar vezetés. Óriási tévedésben voltak, ugyanis a horka (hun
használat szerint), vagy karcsa (a magyar használatban) minden esetben a
szakrális fejedelmet képviselte, és mindig tudták, ki az a harmadik személy,
aki szükség esetén a helyére lép. Mi több abban az időben még a kettős
fejedelemség létezett: északon (Sziklamező - Felvidék) a hun Fekete
Magyarország (Ungria Nigra a latin iratokban), Csaba királyfi népe, élén Csaba
fiai (Ed és Edemén) utódjai a Tudun vezetésével, délen a Fehér Magyarország,
Árpádék magyarjai.
Kund, Korczán, Kundu, Kond,
Kurszán volt az, aki az Erdélyből, Dés felől fölvonuló magyarokat a Tisza felé
vezette 892 körül a déli Zwentibald szövetség (Észak Itáliaiak, Berengár király
csapatai Zwentibald mellett) ellen. A magyarok Szegednél keltek át a Dunán és
onnan délre ütköztek meg Csopolug (Zwentibald) kiskirállyal, fejedelemmel (lásd
Tarih-i Üngürüsz). Mindezt azonban a magyarok Arnulf kelet- Frank király
szövetségeseként tették. "Csopolug" a Száva parti táborból indult és
átkelt a Dunán, tehát annak bal partjára, ahol letáborozott. Így szembe került
a Szeged felől, északi irányból felvonuló magyarokkal. (Ha a
"Szvatopluk" a felvidéki Nyitráról indult volna és átkel a Dunán,
akkor annak jobb partjára került volna valahol Komárom körül, képtelenség, hogy
megütközzön délen a magyarokkal, illetve ilyesmiről adat nincs).
Zwentibald 889 körül a bécsi
erdőnél találkozott Arnulffal, akinek a pápa üzenetét vitte. A pápa arra kérte
Arnulfot, hogy hadaival vonuljon Itáliába, ahol ellenségei és az észak-itáliai
federáció és különösképpen Berengár és Lambert miatt az életéért rettegett.
Egyúttal, ha Arnulf Rómába ér, császárrá koronázza, üzente Arnulfnak Formosus
pápa. Arnulf elmondta Zwentibaldnak, hogy katonailag nem elég erős. Ezért
Zwentibald, aki frank helytartó volt Sirmiumban, vagyis a Száva parti
Szávaszentdemeterben, a mai Sremska Mitravicaban, gondolt egyet összefogott az
észak olaszországi frank fejedelmekkel, elsősorban Berengár itáliai királlyal.
Nem számított arra, hogy Arnulf segítséget kér a magyaroktól, akik már ott
tanyáztak Erdélyben. A megdühödött Arnulf ezért a dánok feletti győzelmét
követően Dyle mellett, 891 őszén, Ulm-ba ment karácsony táján (írja az Annales Fuldenses)
és megpróbált Zwentibalddal találkozni. De Zwentibald fölmondta hűségesküjét és
minden ígéretét megtagadta. Arnuld ezért Ottingent érintve Február 15-én
sürgősen tovább sietett és Hengisfeldonban találkozott BRAZLAVO fejedelemmel
(duke), hogy megbeszéljék a morva (terra Maravorum)
terület megtámadását. Hengisfeldon Stájerországban van ahol a Mura folyó kitör
a Graz-i medencéből. Brazlavo a Száva felső folyásának a fejedelme volt. Onnan
Arnulf Regensburg felé sietett, és 892 április 25-én ért oda. Összeszedte
hadait, frankokat, bajorokat és alamannikat, mondja az Annales Fuldenses -
fuldai évkönyv, és 892 júliusában Marava városához érkezett (Maravam venit),
ahol csatlakoztak hozzá a magyarok is. Négy hétig maradt ott. Akkora
serege volt, hogy mindent fölégetett, írja az Annales, majd szeptemberben
követeket küldött hajón az Odra, Kulpa, és a Száva folyón haladva, gazdag
ajándékokkal Laodomir Bulgár királynak, hogy a korábbi békét felújítsák.
Követeit nagy tisztelettel fogadták a bulgárok. Tehát Arnulf a Száva déli szakaszán
lévő és Zwentibalddal határos bulgárokkal köti meg a békét. És nem az északi
Nyitrán. Wiching püspök, aki a frank egyházat képviselte, és akit Arnulf
nevezett ki Nitrawába, ami Sirmium része volt, Metód szlávul térítő görög
papjai ellen, a harci cselekmények miatt hagyta el a déli
Nyitrát-Nitrawa-t/Sirmiumot, Raztiz ("Rastislav") régi varosát (Urbs antique Rastizi).
Zwentibald pedig kiűzte a szlávul éneklő görög papokat "Moraviából".
Rastizt Regensburgban keresztelték meg, aminek régi kelta neve Radasbona, latin
Castra Regina 179-ben, a Regen folyó melletti vár, Ratizbon. Innen eredhet
"Rastislav" neve, hogy "Rastiz" a latin iratokban.
Regensburgból indul frank helytartónak a mai Belgrád alá a Margens folyó
(ma Morava) melletti szlávok köze, akik a folyó neve után lesznek
"morvák" száz év alatt: lásd még: esclavi margenses,
maharenses
maravienses, stb., és később így alakult ki Rastiz neve alapján a Rascia,
Rácz-ország, Szerbia, majd a szerbek régi neve a ráczok. Rastiz
sem járt sohasem az északi Nyitrán, nemhogy Pozsonyban.
Zwentibald/Csopolug/ a csehek
romantikus "Szvatoplukja", Sphendoplokos, a görögöknél
894-ben szerencsétlenül pusztult el a fuldai évkönyv szerint. A Tarih-i
Üngürüsz szerint a veszett csata után az üldöző magyarok elől észak felé
menekült - Sirmiumban már Arnulf frank csapatai tanyáztak, arra nem
menekülhetett - és Vácnál át akart kelni a Dunán Buda felé, de megfulladt. A
harcok 895-ben még tartanak, de Arnulf király Lambert és Berengár ellenében,
magyar segítséggel, képes behatolni Itáliába. 896 február 21-én ostrommal
beveszi Rómát, kiszabadítja az Angyalvárba szorult Formosus pápát, aki február
22-én császárrá koronázta. Tulajdonképpen arról van szó, hogy Arnulf a rendet
Európában a magyarok segítségével tartja fenn, nem véletlen, hogy Berengár
ellen 899-ben is ő engedi át a magyarokat az Alpok nyugati szorosain (a brentai
csata). Formosus azonban annyiban jelentős pápa, hogy Itália egyesítését
szorgalmazza, és Arnulf segítségét ehhez kérte. A magyarok mindvégig a Karolingokat
segítik Európában, illetve a pápákat, akiket a Karolingok ellenségei a saját
hatalmuk alá akartak hajtani. Az erősödő német birodalommal szemben a pápák
keresték a magyarok szövetségét.
Arnulf Caroling volt,
Carloman, Bajorország királyának fia, és Moosburgban született, Karnburg
mellett. Ezért Karnburgi Arnulfnak is nevezik. Anyját Carloman feleségül vette,
hogy Arnulfot legitimizálja. Moosbug ma Klagenfurt észak-nyugati oldalán van,
az osztrákok kiásták. Klagenfurt észak-keleti oldalán van Maria Saal. Moosburg
neve szlávul Blatograd. Prüm apátja,
Regino mondja: Arnulf Moosburgban, ebben a Carantaniai erődben (castrum munitissimum)
rendezkedett be, (876-ban, amikor apja Carloman ide nevezte ki Kocel karinthiai
és Alsó - Pannóniai területeinek élére), mert annak erős
falait áthatolhatatlan mocsarak vették körül, írja az apát. Tehát nem lehet
Moosburgot összekeverni Zalavárral. Karnburg közvetlenül Moosburg mellett van
és a kelta királyság központja volt, majd Noricum-e a római időben. Innen
irányították Bajorországot. 788-ban Nagy Károly császári központtá tette és
csak 976-ban választották le Bajorországról.
907-ről a legmegbízhatóbb forrás
az Annales Iuvavenses maximi, amelyet Klebel fedezett fel 1921-ben. A
forrás arról tudósít, hogy katasztrofális csatára került sor (bellum pessimum)
907. Július 4-én, Brezalauspurc mellett, ahol elpusztult Theotmar Salzburgi
érsek és két suffragenus (püspöke) Uto Freisingenbol és Zachary Sabenbol.
Jóllehet más forrásokból tudjuk, hogy elpusztult Liutpold őrgróf és sok bajor,
azonban arról az egyéb források nem tudósítanak, hogy ők hol pusztultak el.
Klebel azonban tévesen Pozsonnyal azonosította Brezalausburgot, majd rájött
arra, hogy a "Brazlavo" név Slovénia hercege nevéből keletkezett, aki
Arnulf egykori szövetségese volt a Száva mentén, és akit Arnulf bízott
meg azzal, hogy védje meg Moosburgot (Pannonia cum urbe
Paludarum). A 11. századbeli Chronicum Herimanus Augiensis-ben
fordul elő a Brezesburg es Brezisburg név. Ezt azonban nem lehet összehozni
Brezalauspurc- nevével, és a cseh Bretislav-ra utal, aki a lengyeleket
1030-ban kiverte a Morva völgy északi részéből. De nem szerencsés idekeverni
Szilézia fővárosát Wroczlav-t sem, amelynek Thietmar 11. sz.-i krónikája
Wrotizlava nevet ad, és amelynek cseh neve Wratislavia, Vratislavia. Pozsonyt
összekeverni ezekkel a nevekkel a német krónikafordítások alapján még Ortvay
Tivadart is megtévesztették, ideje rendet csinálni ebben a zűrzavarban. A
salzburgi névhasználatban Brezalauspurc is az urbs Paludorum Pannoniában egymásra
utal és nem a Dunától északra eső Pozsonyra. A Salzburgban készült Conversio
11. fejezetében ezt az erődítményt civitas Privinae (Pribina
városa) -nak jelöli meg majd a 13. fejezetben castrum Chezilonis
noviter Mosapurc vocatum-nak. Ezért egyértelmű, hogy miért nevezte
az Annales
Iuvavenses maximi szerzője ezt az erődítményt (Brazlavo - burgnak), tehát Brezalauspurc-nak,
hiszen annak Brazlavo volt a helyőrség parancsnoka, 896 óta.
Johannes Turmair udvari
történész, aki humanista szokás szerint nevet választott és AVENTINUS néven
írt, bajor forrásokból dolgozott. Jóllehet tudósítását sokan kritizálják, mert
szerintük Aventinus Nagy Károly 791-esz avarok elleni hadjáratának leírását az Annales Regni
Francorum nyomán sok tekintetben figyelembe vehette, a valóság az, hogy
Liutpold Nagy Károlyéhoz nagyon hasonló stratégiát használt. Aventinus szerint
azonban 907-ben a két frank ék elvesztette egymással a kapcsolatot, de a
déli ék elérte célját: Aventinus szerint ugyanis: Liutpold serege a
Duna északi oldalán vonult, ugyanakkor a három püspök hadserege a Dunától délre
haladt, ahol elérték Vratislavia-t és letáboroztak. Aventinus csak
ezt követően ír a harmadik seregről, amelyik a Dunán lefele hajózik.
Vratislavia azonban nem lehet Pozsony neve Aventinusnál, mert ugyanabban a
könyvében a magyar Pozsony név latinos nevét használja: Posonium, vagy Pisonium
formában. Vagyis számára "Vratislavia" egyértelműen egy másik, a
Dunától DÉLRE eső helységnév volt, míg Pozsony a Dunától ÉSZAKRA fekszik.
Aventinus ismerte Brazlavo fejedelem (dux) kilétét és ezért neki a latinosított
Vratislaus nevet adta. Vratislavia tehát egyenértékű a civitas Vratislaus-al,
vagyis Vratislaus városával, Bresalauspurc-al az Annales Iuvavenses maximi
-ben. Megmaradtak Aventinus feljegyzései is: Excerpta Aventini ex
Annalibus Iuvavensibus antiqui derivati néven, amiben azt írja: 907:
Bajorokat öltek meg
Braslavespurc-nal.
Tehát Aventinus Vratislaviát a
Dunától DÉLRE helyezte. A három püspök által vezetett sereg érkezett
Vratislavia alá, ahol tábort vertek. A csata délen folyt le, és annak Liutpold
nem volt részese, mert ő északon maradt a másik egységgel (exercitus). Ezek
a seregtestek Aventinus szerint nem álltak egymással kapcsolatban. Miután a
magyarok a püspökök seregét délen megverték, az éjszaka leple alatt átkeltek a
Dunán és rátámadtak a gyanútlan bajorokra, és kivégezték őket álmukban a
táborhelyükön, ami a hajnali meglepetésszerű támadás klasszikus esete, és amit
nehéz végrehajtani, mert ki kell játszani az őrszemeket és előőrsöket, hogy
azok ne értesítsék a tábort. Majd megtámadták az utánpótlást és megpróbálták
elfogni a hajókat. Ez Aventinus tudósításának lényege. Tehát szó sincs benne
Pozsonyról, ellenben HÁROM NAGY ÜTKÖZETRŐL, amit a magyarok mind sorban
megnyertek, az ellenséget pedig megsemmisítették.
Megmarad a
kérdés, hogy akkor mi volt a helyzet a DUNA fölött Északon, Pozsonytól KELETRE
a Kárpátok alatt és különösképpen Nyitrán?
Az egyetlen eset, amikor
magyarokról adat van, hogy a Dunától északra tevékenykednének az említett
átkelésükről szól Ennsburgnál, 900-ban, amikor Liutpold megtámadta őket. Mivel
a régi Moraviát (megale
Moravia: a "megale" régit, egykorit jelent görögül és nem nagyot)
905-re a magyarok már teljesen elfoglalták, annak délen kellett lennie. Magyar
tevékenységről északon csak 906-ban hallunk, amikor magyar csapatok
Szászországot támadták. Ez azonban azt is jelenti, hogy megfélemlítették a cseh
egységeket is, mert szabadon átjártak Csehországon, amikor a zsákmányt és a
szász foglyokat magukkal vitték Pannóniába és a csehek nem támadták meg a
magyarokat. A Gesta
Hungarorum Anonymi Belae Regis tartalmaz adatokat a magyarok északi
tevékenységéről. Anonymus
szerint (Athila rex) Attila halála után a csehek fejedelme megtámadta a Garam
és a Vág közötti területet és egy bizonyos Zuburt tettek meg fejedelemmé (dux
Nitrensis). Azt követően Zubur a cseh csapatok segítségével megpróbálta a
magyarokat megelőzni, hogy a Nyitra folyón átkeljenek, de csapatai súlyos
vereséget szenvedtek és elmenekültek. A szerencsétlen Zuburt elfogták és egy
hegyen felakasztották. (Ez lenne a Zobor hegy). Mindez 906-ban játszódott le,
amikor Csehország fejedelme Liutpold volt, aki azonban a Babenberg belháború
miatt nem kísérte el a cseheket, akik aztán vezérük nélkül szétfutottak. Tehát
a hódoltatott cseheket kivezényelte a magyarok ellen, akik a cseheket
szétverték, majd rátámadtak Szászországra. Mindez azután történt, hogy 904-ben
a Fisha folyónál Kurszánt a frankok vendégségbe hívták és meggyilkolták.
Egyértelmű, hogy ennek következtében TELJES háború robbant ki a magyarok és a
frankok között. Ennek egyik első fejezete a csehek támadása volt a Dunától
északra, de FRANK szolgálatban és Liutpold fejedelmük vezérlete alatt. A
Gestában azonban, mint arra Boba figyelmeztet "athala" forma jelenik
meg, ami arra utal, hogy nem egyszerűen csak Attila királyról van szó, hanem
tisztségről, amelyben az Attila valóságban ATYÁT jelent, a legfőbb vezetőt.
Anonymus nem tud Svatoplukról, amit a csehet nagyon felróttak neki. De Anonymus
nem foglalkozott romantikus történelemírással és kútfőidomítással. Ő csak az
eseményeket írta le. Zuburra azért haragudtak a magyarok, mert Attila őröket a
Felvidéken Csaba fiai őrizték, idősebbik fia vezetésével a hunok visszatértek a
Kárpát-medencébe, krónikainkban kunokként szerepelnek, és akik fogadták a
magyarokat. Ők a "fekete magyarok". A Felvidéken egészen
észak-Erdélyig vezetőjük a TUDUN és utódai voltak, akit az avar kagánnal együtt
Nagy Károly is meghívott Quedlisburgba, 811 táján a frank krónikák szerint
(Enginhard, Frank Annales 11: Jöttek Pannóniából az avarok hercegei és Tudun)
miután belátta, hogy nem győzheti le őket. Egy hétig vadásztak aztán csak
megindult ellenük, kikapott, aztán a frank fővezér is alaposan kikapott és
aztán a frankok örökké békén hagyták az avarokat és hunokat (fekete
magyarokat). Ettől kezdve a frankok csak délen háborúztak Rastiz és
Sventoplokos helytartóval, akik a frank avarellenes szláv éket képezték. Mivel
Zubur idején az "athala" méltóság nem volt betöltve, tehát a TUDUN méltósága,
aki királyi helytartó, vagyis horka volt. Attila örökében nem maradhatott
áruló, és ezért a Kárpátok mögül az egykori hódoltatott avar területekről,
amelyeket meg Nagy Károlyék dúltak fel, nem tűrhettek meg árulót és ezért
Zuburt a magyarok fölakasztották.
A frankok Nagy Károly hadjáratát
követően az avarok ellen a szlávokból vazallus államokat hoztak létre délen,
hogy az avarokat, hunokat zaklassák. (Samo kereskedőt az avaroktól elszökdösött
karinthiai hegyek között szervezkedő vendek, vagyis szlovének választották meg
királyukká majd vezetésével Wogatisburgnal 631-ben ellenálltak I. Dagobertnek.
Nevezzük ezt az első felvonásnak. Ezt a Wogatisburgot Csehországban nem
találják, de a franciák Kaaden-sur L'Oder-nek nevezik, és az Odera a Kulpa
mellékfolyója, ott kellene keresni. Tehát Samo sem járt sohasem a hunok által
ellenőrzött Sziklavidék - Felvidéken). Amikor azonban Zwentibold
megjelenésével a szlávok kinőtték kereteiket, és veszélyeztették a frankok
érdekeit, a frankok pontosan azokat hívták segítségül, akik ellen ezeket az
államokat szervezték: az avarokat, hunokat (fekete magyarokat, Nesztornál
fordítva) és a magyarokat Szkítáiból visszatérésükkor Pannóniába, hogy
segítsenek. Arnulffal történt meg ez a fordulat, de Liutprand nem tagadta meg
önmagát és visszatért a régi kerékvágásba. Vesztére. A frank egyház is arról
beszéljen, hogy hányszor bujtogatott, ájtatosan lóbálva a keresztet. A 907-es
súlyos vereséget a magyarok büntető hadjáratai követték a megmaradt Arnulf,
Caroling leszármazottak védelmében és az agresszorok ellen. Ez azonban
NEM "kalandozás" volt Hunnia őstelepes pannon-szkíta, turáni
őstelepes népei részéről, hanem a történelmi események kikerülhetetlen
folyamata. Pontosan átgondolt, kőkemény katonai diplomácia, honvédelem, a hun-magyar-avar-szarmata-szkíta-őspannon
Kárpát-medencei geopolitikai egyensúly védelme. Az írástudók és fogadatlan
prókátorok hazudozására pedig mindig rá kell mutatni, hogy megszégyenüljenek és
ne határozzák meg mindennapjainkat és jövőnket.
Ez 907. ÖRÖKSÉGE. 2013. Július
2-3.
Geönczeöl Gyula
Fekete Magyarország, vagyis
Sziklavidék.
Levél a FELELET.net szerkesztőinek (kattintson!)
Végre egy igazi képíró.
VálaszTörlésKezd összeállni a széttört kép. Lassan, de biztosan, teljesedik! Sokan várunk erre, hogy avatott kezek nyúljanak hozzá végre a magyarság szándékosan vagy ostobaságból összegubancolt életfonalainak kibogozásához. Az ős-magyar csodák ideje eljön, önerőnk is megnő, és nem dáridóznak majd felettünk régi és új rablók-rabigázók.
Köszönettel olvassa:
Pető Imre