2010. december 18., szombat

Óember újraszületése


Szabó Károly tragikus kimenetelű balesetéről, az országos médiumok is beszámoltak… Egy ilyen halálközeli élmény esélyt adhat értékelni, átértékelni eddigi életünket.
Ismerősünk arcát minap, egy MSZP-s összejövetelen láttuk felvillanni. Gyurcsány Ferenc a sátoros beszéde után, Csepelen osztotta meg paranoiás gondolatait a publikummal… Az első sorban ült Szabó Károly, kiskunhalasi MSZP-s (volt) mindenes: párttitkár, tanácselnök, megyei alelnök… Ő volt 5-10 évvel ezelőtt a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat alelnöke, aki Nagy Ferenc pirtói polgármesterrel közösen képviselték volna, többek között a kiskunhalasi Pszichiátriai és Fogyatékos betegek otthonát… persze, csak papíron, hiszen ha képviselték volna, ma nem itt tartanánk… Hiába az a fránya erkölcs…

Szóval azt a Szabó Károlyt láthattuk, aki nem is olyan régen, súlyos autóbalesetet szenvedett… Barátnője, párttársa meghalt mellette*, és ő is súlyosan megsérült… Nem voltak benne biztosak, hogy felépül… Ahogy magához tért azonban, máris belevetette magát a választási kampányba, s előbb díszelgett az óriás plakátokon az út mentén, még mielőtt bárki más (jelölt) lefoglalhatta volna… (Egyébként súlyos vereséget szenvedett a választásokon.) Önként és dalolva utazott Csepelre is, és az első sorból hallgatta „nagyon Feri”-t. Ha nem ismernénk az előéletét, azt mondhatnánk a fejsérülése okozza, de nem így van, pályájának iránya folytonosságot mutat.

Ha valaki a halál közelében jár, megérintheti Isten, és újjászülethet… Nem így történt ez, az ő esetében…. Hiába… az egész addigi életét kárnak és szemétnek kellene ítélnie ahhoz, hogy esélye lehessen… De úgy tűnik értelmetlen volt a halálos kimenetelű baleset…
Ékes bizonyítéka ez annak, hogy főhelyről hallgatja mesterét, a megalomán pszichopatát… Felnéz rá… Mit is tehetne…
Mindig azt tanították, hogy majd odaát üdvözülünk, de itt dolgoznunk kell, és befogni a szánkat… arra kellünk csak, hogy eltartsuk a sok ingyenélőt… Az összes tanításuk hazugság, mint ahogy ez is… Nem odaát nyerjük el jutalmunkat, vagy büntetésünket, hanem már itt és most… Jutalmunk, hogy hihetünk, s büntetésünk, hogy nem vagyunk képesek a jót választani.
A gonosz szolgálata, a tisztánlátás hiánya, maga a büntetés… Én ezt láttam ebben a hírben…

Neki is volt egy esélye, ahogy mindnyájunknak… S ki tudja, lesz e még egy…

* Lásd: ITT! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése