2010. december 14., kedd

Királypárti maradtam…


Tegnap, Habsburg Györggyel készült interjút néztem a Duna Tv-n.
Válaszai – még az inadekvát kérdésekre is - lenyűgözőek voltak, egyszerűek, tiszták, értékmentők. Értékek mentén… Hit, család, hűség, felelősség…
Kisebb csodának lehettünk tanúi. Azt tudtuk, hogy Magyarországot választotta hazájának, itt él családjával és jószolgálati tevékenységet végez, többek között a Vöröskeresztnél.
Amit azonban nem tudtam, hogy Habsburg György magyar ember. Magyarként él, dolgozik, viselkedik, gondolkodik! Bemutatkozásnál fontosnak tartja, hogy először a családnevét mondhatja… Ez jellemez bennünket, magyarokat…
Milyen büszke voltam rá, de nemcsak rá, hanem arra is, hogy magyar vagyok. Az igazi nagy emberek társaságában ugyanis, nemcsak tartózkodni szeret az ember, hanem az együttlét – még a médián keresztül is – képes felemelni, másokat is naggyá tenni. Szóval nemcsak magam magyarságára – amiről persze nem tehetek – lettem büszkébb, hanem rá is: Habsburg Györgyre…

Eddig is királypárti voltam… Királypártiságomat, csak megerősítették szavai…
Tegnap óta már azt is tudom, kinek a fején szeretném látni a magyar szent koronát…

. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése