2010. december 18., szombat

Devecseren jártam…


Gyűjtéssel egybekötött jótékonysági hangversenyt szerveztem a vörösiszap károsultjainak javára. Korábbi rossz tapasztalataimból okulva, ragaszkodtam ahhoz, hogy személyesen vihessem el az összegyűjtött adományt Devecserre.

Az ott tapasztalt élménynek a mai napig a hatása alatt vagyok… Nehéz róla beszélnem.
Döbbenetes a kép, mely fogadott… leírhatatlan a mindent elöntött vörös iszap okozta pusztítás. Olyan, mintha maga a Gonosz söpört volna végig a településen… Szorongás, és félelem lett úrrá rajtunk. Nem éreztük magunkat biztonságban… mintha egy hatalmas kádban járnánk, amit bármikor újra elönthet a lavina. Újra megkezdődött a termelés, és újra gyűlik az iszap… Az egész egy időzített bomba
Nem forgathattunk, fényképet is csak titokban, saját felelősségünkre készíthettünk.
A településen állandó a járőrözés. Ha valaki kilép a házából, be kell mutassa a lakcímkártyáját… minden egyes alkalommal, akkor is, ha ugyanannak a járőrnek kell bemutatnia egymás után ötször… Amikor ennek hangot adtak a lakosok, akkor azt mondták nekik, hogy ez az utasítás, mely szerint el kell járniuk.
A család, akivel beszéltünk, nem érti, mi folyik ott. Netán így akarják elüldözni őket otthonaikból?
(Mégiscsak értékes a föld, s az alatta fekvő gyógyvíz… Így akarják spekulánsok elértékteleníteni a területet, s olcsón felvásárolni a „mérgezett” települést? Összeesküvés-elmélet: az egész katasztrófát nem emberi mulasztás, hanem szándékosság okozta?*)

Miklós atya fáradhatatlanul gyűjti és osztja az adományokat a rászorulóknak… Egy emberként áll helyt, nincs ideje filozofálni, mi miért így alakul, megy, és teszi a dolgát.
Én úgy látom, hogy a rengeteg adomány, pénz és egyéb támogatás, nem igazán ért el Devecserig… Amikor erre rákérdeztünk, az Atya széttárta a kezét… Elmondta, hogy felhívták többen bel- és külföldről egyaránt, hogy szívesen küldenek pénzt, valamint hasznos eszközöket, de csak azzal a feltétellel, ha személyesen neki adhatják át. Erre a célra szeretett volna egy területet kérni, de a helyi vezetés elutasította! Így a személyéhez ragaszkodó adományozók is elmaradtak, ugyanis nem látták biztosítva a támogatások célhoz érését!
Milyen szomorú… Az egész ország, egy emberként megmozdult a katasztrófát követően… Kisemberek, kisnyugdíjasok első dolga volt adakozni… Nagy vállalkozók, multik, cégek, civil szervezetek, egyházak, segélyszervezetek sorra gyűjtést rendeztek… Hova érkezett, nem tudni…

(Azóta figyelem a híradásokat, és mindig ugyanazt a riportot adják le, két házzal a háttérben.*)

Mi folyik ebben az országban? Mikor lesz már rend végre a fejekben, a szívekben, a lelkekben?
Azt akarják, hogy kiábrándulva magukra hagyjuk a bajbajutottakat, hogy a gazemberek más nyomorúságából hasznot húzva, továbbra is szabadon garázdálkodhassanak?
Az a céljuk, hogy végleg kiöljék bennünk a szolidaritást, a melléállást, a tenni akarást? Mert ha igen, akkor rossz ajtón kopogtatnak!
Nem dacból, hanem segíteni akarásból, örökbe fogadtunk egy családot, amíg talpra nem állnak! S ha valaki azt mondja, hogy könnyű neked, annak azt tudom mondani, igen, valóban… Egy rokkant nyugdíjból és egy segélyből megtehetjük, mert Isten nagy lélekkel áldott meg… S amíg másokon segítünk, sohasem szűkölködünk

Aki nem hiszi, tegyen egy próbát… járjon utána…

(Figyelmeztetés: Aki számításból teszi, az előtt a csoda rejtve marad!*)

(Olvasónk beszámolója alapján készült. Köszönjük.)
* A szerző

1 megjegyzés:

  1. Hivatalos forrásból értesültem, hogy a Vöröskereszt és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat több nagy raktárt bérel - többek között - Budapesten, ahol az adományok arra várnak, hogy a helyszínen az újjáépült házakban elfoglalhassák helyüket. A tárolásuk, megőrzésük, komoly gondot okoz, ezért felszólították az adakozókat, hogy egyelőre tartsák vissza a felajánlásukat, míg az új házak beköltözhetővé válnak.
    Addig nem lehet hova szállítani a bútorokat, háztartási eszközöket, míg a családok is átmeneti elhelyezésben részesülnek.

    VálaszTörlés