2009. július 16., csütörtök

Anticionista csoport érkezett Gázába


Anticionista ortodox zsidók küldöttsége érkezett csütörtökön a Gázai övezetbe, hogy támogatásáról biztosítsa a Hamászt. A Neturei Karta nevű ortodox zsidó irányzat szerint Izrael államát csak az eljövendő Messiás alapítja majd meg békében, az 1948-ban alakult zsidó állam tehát törvénytelen. A küldöttség most azért látogatott a palesztinokhoz, hogy megkövesse a gázai háború áldozatait.

„Zsidó vagyok, nem cionista” feliratú kitűzővel érkeztek az ortodox zsidók Gázába, ahol fél éve 1200 ember és négyezer ház esett áldozatul az izraeli bombázásoknak. Az ortodox küldöttség szerint Izrael súlyos bűnt követett el a háborúval a palesztin nép ellen. 

A Neturei Karta, magyarul „A város őrzői” nevű irányzathoz tartozó ultraortodox zsidók szigorúan ragaszkodnak a Tóra betűjéhez, és úgy tartják, a valódi Izraelt a próféták által megjövendölt Messiás alapítja majd meg. A jelenlegi, világi berendezkedésű zsidó állam megalapítását bűnnek tartják, ezért kívül helyezték magukat annak keretein. Nem fizetnek adót, de nem is vesznek igénybe állami szolgáltatásokat. 

Az ortodox küldöttség tagjai szerint Izrael palesztin földet bitorol, amiért kártérítéssel tartozik a palesztinoknak. A Neturei Karta tagjai 2006 decemberében részt vettek a holokausztot relativizáló teheráni konferencián. Paroláztak Ahmadinezsád iráni elnökkel, aki szerint Izraelnek szintén nincs helye a térképen. Más ortodox zsidó közösségek szerint az anticionista szekta illúzióban él. Szerintük Irán nemcsak a zsidó államot, de a zsidó népet is meg akarja semmisíteni.

1 megjegyzés:

  1. NNaggyon érdekes! Ez új fényben világít meg sok mindent... Hiába, Isten útjai kifürkészhetetlenek...
    Dynamis

    VálaszTörlés