2009. május 23., szombat

Az igazi Titkos Társaság


Számtalan folyamat zajlik a világban, ami mögött manipulációt sejtünk, de nem tudjuk kik állnak mögöttük, kiknek az érdeke, mi is motiválja őket igazából… Sejtjük, hogy titkos társaságok indukálnak történelmi, politikai, gazdasági, kulturális folyamatokat. Tudjuk, hogy hatással vannak a különféle tudományágakra, ideológiákra éppúgy, mint a pénzvilágra. Mindezekhez bitorolják a médiumokat, telekommunikációs csatornákat. 
Okafogyott vallás hitehagyottjai világvallások felett ítélkeznek, tanaikat elferdítve, minden eszközzel próbálják lejáratni, s híveit üldözőbe venni… Önmaguk elől menekülve, saját belső lelki zavarodottságukat jelenítik meg; mindenütt káoszt keltve, Bábel tornyokat építve. Mit is várhatunk egy olyan néptől, amely megváltóját koncepciós perben halálra kínzatta, saját népét világgá kergette, azóta is üldözi, és próbálja térdre kényszeríteni. Azt a belső hangot pedig, mely megtérésre indíthatná, folytonos üvöltésével nyomja el.  
Magukat a titkok ismerőinek tartják… mindentudónak és mindenhatónak. Szereptévesztésük súlyos identitászavart tükröz: kiválasztottnak hiszik magukat és ezért kivételezettségre formálnak jogot. Nem tudják, hogy minden titok lelepleződik, s minden sötét szándék és tett napvilágra kerül.
Elárulunk egy titkot: egyetlen igazi titkos társaság létezik, az igazi kiválasztottak gyülekezete, ez pedig a láthatatlan Egyház. Tagjai válhatnak a Titok megismerésének egyedüli részeseivé. A többi titkos társaság csak hiszi, hogy a hatalom az ő birtokukban van, de tudniuk kell, hogy idejük véges. Minden Isten kezében van… Ők is. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése