„…– Értem,
mire gondolsz. Arra, amihez mindig vissza-visszatérsz, vagyis hogy az embernek mindig ki kell mondania a
gondolatait.
– Mert nem tehet mást. Nem szabad mást tennie! Feltéve, ha nem akar magának rosszat. A
kétszerkettőre nem lehet mást mondani, csak azt, hogy négy. Mert különben elveszíti
az ember lába alól a talajt. A világban rengeteg erő hat abban az irányba, hogy
az ember ne azt mondja, amit lát és gondol, hanem a helyett mondjon valami
mást. Egyébként ez mindig így volt, most is így van. Jézus azt mondta: a ti
beszédetek legyen igen igen, és nem nem. Ha látok egy pohár tejet, akkor nem
mondhatom arra, hogy világos. Azt kell mondanom, hogy fehér. A korom nem sötét,
hanem fekete. Ma az a legnagyobb baj
ebben az országban, hogy az emberek nem merik kimondani azt, amit látnak és
tudnak. Kétségtelen, hogy sokszor hátrányokkal jár a kimondás. Rövidtávon!
De – ahogy már beszéltünk róla – mindenki, aki csak a haláláig tervez,
rövidtávú terveket készít. Aki tudja azt, hogy a halál után folytatódik az
élete, annak „befektetéseket” kell eszközölnie. Ezért, szerintem, nem lehet tekintettel az ember semmiféle
„érzékenységekre”, amikor az igazságot kell kimondania…
…Ez a szabad
akaratunk felelőssége. Szabadon döntöm el, hogy ide állok, vagy oda állok.
Felemelem ezt a golyóstollat, vagy leteszem. Kimondom, vagy nem mondom ki.
Lapítok, vagy nem lapítok. Azt vettem észre, hogy egy idő után az ember
megérzi, hogy mi a jó, mi a szükséges, és mi a tilos. És mi a mindegy. De van,
amit az embernek meg muszáj tennie, és van, amit muszáj meg nem tennie! Nagyon
gyakran először azt érzi meg az ember, hogy mit nem szabad. Ha tartja magát a
tiltáshoz, egy idő után kiderül, hogy mi az, amit viszont meg kell tennie. Egy
idő után az Isten megszánja az elkeseredettet. Így van: „nem kísért meg erőtökön
felül”. Nem mondom, hogy jó szakasz ez az ember életében, amikor valamiről
tudja, hogy tilos, és ehhez tartja magát, pedig esetleg egzisztenciális
bizonytalansággal jár együtt. Szenved, nyög, szuszorog. De ha kitart ebben, ha ragaszkodik a
felismert tiltáshoz – megmarad ebben a
hűségben –, akkor valami gazdagodás
történik. Előbbre lép az ember. Ha nem veszi be a cselt, amely úton-útfélen
fenyegeti, akkor valami… megköt az emberben, valami, amiről tudja, hogy
szükséges. Az életrevalóság fontos, de
ennél sokkal fontosabb az örökéletre-valóság…”
(Forrás: Gondola - l88)
További részletek: ITT!
Honfitársunk küldte, köszönjük!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése