2012. január 24., kedd

Ezért fél Európa - felhívás Bécsből Magyarország védelmében

.
Brüsszel attól fél, hogy a szuverenitásáért küzdő Magyarország törekvései követőkre találnak Európában - mondta Eva Maria Barki, Bécsben élő nemzetközi jogász.
Több oka is van a kormányzat elleni sajtótámadásoknak és politikai bírálatoknak Eva Maria Barki, Bécsben élő nemzetközi jogász szerint, aki felhívást tett közzé Magyarország védelmében.
A szakember szerint a támadások oka, hogy a baloldal, amelynek nagy hálózata van a kontinensen, ismét hatalomhoz akar jutni, támogatóik megtalálhatók az Európai Parlamentben, az Európai Tanácsban és a médiában is. A hadjárat már a magyar EU-elnökség idején elkezdődött, szinte gombnyomásra indult, az új médiatörvény bejelentése óta folyamatosan tart – mondta Eva Maria Barki.

A jogász úgy látja, a magyarok másfajta Európát képzeltek a rendszerváltozás idején, az nézeteltérések oka pedig nem a magyarok, hanem az EU változásában keresendő. Nagy válság van Európában, miközben nagy értékváltozás zajlik. A nép, a nemzet, a kereszténység, a hagyomány már nem értékek Európában, míg Magyarországon igen. Ennek ellenére is úgy véli, hogy az európai polgárok többsége a magyarok mellett van, a politikusok azonban ezt még nem látják, vagy inkább nem akarják látni. A harc a nemzeti önrendelkezés és a globalizáció hívei között zajlik – tette hozz a nemzetközi jogász.

Az EU többször megszegte a demokratikus elveket, az alapvetőjogokat, nemcsak a Benes-dekrétumok kezelésével, hanem sok más esetben is. Magyarország számára ezek után is az helyes, ha tovább megy a megkezdett úton, tovább harcol szuverenitásáért. Csak a döglött halak úsznak az árammal, az élő halak a forráshoz mennek – idézett a helyzet leírásaként egy lengyel közmondást Eva Maria Barki.

Európának is vissza kellene térnie a forrásokhoz, az értékekhez, a kereszténységhez. Magyarországnak pedig szövetségeseket kell keresni, akiket azonban nem a politika világában találhat meg, mert a közélet irányítói benne vannak „brüsszeli csónakban”, és ebből nem mernek kiszállni. Attól félnek, hogy a magyar impulzus, másokat is elér, és az veszélybe sodorja Brüsszel hatalmi törekvéseit – mondta Eva Maria Barki, Bécsben élő nemzetközi jogász a Vasárnapi Újságban.
Az Eva Maria Barki január 10-i petícióját, amelyet Magyarország védelmében tett közzé az interneten, egy hét alatt tizenhétezren írták alá. A felhívás latin címe Hungaria semper libera - Una et eadem libertas, amelynek jelentése: Magyarország mindig független, a szabadság egy és oszthatatlan. A jogász további aláírókat vár, majd a petíciót az összes EU-tagállam kormányzatának elküldi."

Cikk: ITT!
.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése