2011. március 16., szerda

Töprengés, fizetett hangadókról…


10-15 ezres tömeg demonstrált az Erzsébet-híd pesti hídfőjénél a sajtószabadságért, a Médiatörvény ellen…
A „szabad” sajtótól megtudtuk, 20 ezres tömeg volt jelen, sőt, a ma reggeli híradásukból, már több tízezres jelenlétről számoltak be…

A múzeum előtti megemlékezésen a „szabad sajtó” szerint, fizetett statiszták tapsoltak a tömegben… Így szokás, ezt nem mondják... Bizonyságul két, homályos, szemüveges, huszonévest meg is szólaltattak, és megkérdezték tőlük, hogy mennyit fizettek nekik a részvételért? Ezerötszáz, illetve kétezer forintot… Előtte vsz. felmérték az önkéntes hallgatókat, hogy ki, milyen gyorsan és hangosan bír tapsolni, s aki két perc alatt jobban teljesített, az kapta a magasabb összeget…

Azért egy ilyen komoly, leleplező interjú többet érne 10 másodpercnél! Ejnye „szabadsajtó”, ilyen ziccert kihagyni!?
Szegény fiatalok… ideje korán megölik bennük a gondolkodás szabadságát, a „szabad sajtó” hívei… pénzért csinálnak valamit, amivel nem értenek egyet!? Légy szabad, valósítsd meg önmagad…
Hihetetlen ez az önmegvalósítás… A két fiatal ismerősnek tűnik… Ugyanúgy néznek ki, mint társaik… Látszólag semmi sem különbözteti meg a fiatalokat egymástól, kivéve egy másik csoport, egy másik összejövetelen… nem tüntetésen, hanem ünnepségen. Eltérnek a trenditől, de nemcsak külsejükben, hanem értékrendjükben is. .. más kisugárzás, mimika, gesztikuláció, beszédstílus, indulat és mondandó… ők azt teszik, amit a szívük diktál, önként, pénz nélkül, érdek nélkül… de ezt, a szabadosok úgysem értenék… Hogyan is értenék, hiszen mindent önös érdekből, pénzért, befolyásért, hatalomért, annak megtartásáért tesznek… Nem érthetik március 15-ét sem… Halnának ők hazáért, szabadságért, másokért?

Hőzöngésük eltakarja az ünnep szellemiségét… előlük. Rövidtávú emlékezetükben csak az esőernyők, és a tojások hada rémlik fel… Észre sem veszik, hogy már nem törődnek velük, már erre sem méltatják őket…

. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése