2010. november 28., vasárnap

Tüntetnek, hogy tovább lophassanak!


Igen az MSZP nagygyűlésre gondolok, a Fidesz ellen

Az Ellen hangja, mindig csak az ellenfél gyalázásában nyilvánul meg. Nincs építő kritika, belátás, vita, ötlet... semmi. Kormányzásuk abból állt, hogy szidták és okolták a Fideszt. Egy pillanatra sem tudtak kizökkeni saját örgödi körükből... Ez lesz a vesztük...  

Lassan kétség sem férhet ahhoz, hogy a szocik kirabolták, kifosztották, eladósították az egész országot regnálásuk alatt. Most meg ők tüntetnek, fenyegetőznek!?

Egyszerű, aki gonoszságot követ el, fél. S most először joggal félhet, látva nagyjaik leáldozását, bukását, börtönbekerülését… S mivel fél, támad, sőt üvölt és fenyegetőzik. Lehet, hogy ezzel a hasonszőrűeket megtévesztheti, de erre én nem támaszkodnék. Igaz nincs már hova fordulnia, marad tehát az utolsó fegyvere, hogy úgy csinál mintha elhinné, amit hazudik... 
Hit-gyülis módjára megigézi az ábrándozó publikumot, ünnepelteti magát, már csak a halleluja hiányzik a szónoklatból. Projektál... Az, aki lábbal tiporta a demokráciát, a jogrendszert, most a valódi demokratákon  kéri számon ezt! S persze cigányoznak is újfent, hisz ez már egyszer bejött. Mi másra is építhetnének? Csak arra ami bennük van, a gyűlöletre. Mindig is ebből táplálkoztak, ez ad nekik erőt… Rosszul veszi ki magát, hogy azok teszik ezt, akik leginkább érintettek a cigánykérdésben. Ahogy mondani szoktam, a cigány cigányozik, a zsidó zsidózik… Mindkettő lényege a rasszizmus… És akárhogy próbálják ránk húzni azt ami lényükből fakad, senki sem veszi már be többé, hogy a magyar rasszista, antiszemita… Az pedig hogy homofób, az csak megmaradásunk legtermészetesebb védőbástyája…
Azért nincs csődhelyzet, azért kapunk még fizetést, mert újabb kölcsönt volt kénytelen felvenni a Fidesz… Most a magán-nyugdíjpénztárak, állami ellenőrzés alá vonása  kiverte náluk a biztosítékot… Oda a szabad préda, nem tőzsdézhetnek a nyugdíjakra szánt pénzzel, ha van egyáltalán, és nem csak virtuális összegről van szó. Vagy attól félnek, hogy kiderül, hogy ezt is – mint mindent – elsikkasztottak…

Újra tüntetnek, össznépi fröcsögésre utaztatnak nemtudomkákat, persze ezt is a mi pénzünkből! Meddig kell még elszenvednünk őket? Meddig kell még látni acsarkodásukat, hazugságaikat?

Reméljük, hamarosan ennek is vége!
Advent közelsége a Vég utáni vágyódás is az én szívemben, ezért nem félek… Várok türelmesen…


1 megjegyzés:

  1. Csaló szórakoztatja a többi csalót...
    Sas József adócsalásért elítélt bűnöző szórakoztatja a gyűlésen, a többi potenciális elítéltet.
    Ez az ő értékrendjük! Hiába, hasonló, a hasonlóval érzi jól magát!

    VálaszTörlés