2010. október 24., vasárnap

Máshogy jár az agyuk...


Schlomo Sand izraeli történész professzorral készül riportot hallgatva megerősítette korábbi teóriámat, melyet gyakran hangoztatok: Máshogy jár az agyuk…

Többek között felvetette, ha az embereknek azt mondanák, hogy elengedik az adójukat, amennyiben hisznek az Avatar című filmben szereplő lények létezésében,  hát akkor nagyon sokan vallanák meg ebbéli hitüket…


Eszembe jutott a szegedi professzor egyik pszichológus kollégája, aki munkatársaink részére tartott előadásán többek között azzal brillírozott, hogy mert „Melyikünk ne lógna be egy moziba, ha tudná, hogy nem kapják el?!”

Miért is akarnám, hogy elengedjék az adómat, hiszen abból tartunk fenn iskolát, kórházat, rendőrséget, stb…?! Miért is vallanék hazugságot, csak azért, hogy pillanatnyi előnyre tegyek szert?!
Miért lógnék be egy moziba, ha elfordul a jegyszedő… Akkor is fizetnék, ha sohasem ellenőriznék, hiszen azért fizetek, mert kapok egy szolgáltatást.

Nagyon sok példát sorolhatnék, de felesleges lenne. Aki tudja miről beszélek, ebből a két példából is érti, aki meg nem, annak hiába magyaráznám, úgyse értené… Máshogy jár az agya…



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése