2010. szeptember 26., vasárnap

Jó szívvel ajánljuk!



„Amit nem csak ígérni,

hanem teljesíteni is akarok!”


A képviselőség számomra „főállású” feladat, „egész embert” kíván. Kötelességemnek érzem, hogy a körzetemben élők, akiket képviselni szeretnék, valóban tudják és érezzék is azt, hogy azon túl, hogy meghallgatják Őket, megoldásokat is kaphatnak problémáikra, gondjaikra. Senki se érezze: ”Magára maradt”!

Ennek hatékonyságát abban látom, ha a kapcsolattartás folyamatos, mindig elérhető lehetek bárki számára, a folyamatos „körzet-járás” / tájékoztatás, természetes feladat.

Független jelöltként csak olyan javaslatokat tudok támogatni, amik városunk fejlődését, az itt és a külterületen élők életét könnyebbé teszi, aminek alapja a tisztesség és a becsület.

Mindannyiunkat egyforma jogok, bánásmód illeti meg! A legnagyobb érték az EMBER, nem a hovatartozás kérdése.

Nagyon fontosnak tartom helyi értékeink, szellemi és tárgyi kultúránk megbecsülését és megmentését. Minden lehetőséggel élni fogok, amivel tehetek azért, hogy a gyermekek/fiatalok értékrendjét, a Világról alkotott képét pozitív irányba formálhassuk. Kerüljenek közelebb saját kultúrájukhoz, hagyományainkhoz, ami tisztességre, őszinteségre, becsületre tanítja őket.



Csak így tudunk hosszútávon gyökereinkből „táplálkozni”!



Dózsáné Mihálka Betti

Kiskunmajsa 1. számú

választókörzetének

pártatlan

képviselőjelöltje



Szórólapunk: ITT! 
.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése